2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Záporoznak az elfogatóparancsok, korábbi és jelenlegi állami alkalmazottak ellen is.
Recep Tayyip Erdogan (Kép forrása: EPA/YURI KOCHETKOV)

Úgy tűnik, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök bosszúhadjárata sosem ér véget, az Anadolu török állami hírügynökség közlése szerint ugyanis a miniszterelnöki hivatal 17 korábbi, valamint az igazságügy-minisztérium 3 jelenlegi alkalmazottja ellen adtak ki elfogatóparancsot. A  kormányfői hivatal egykori dolgozóit a közel 17 hónapja tartó rendkívüli állapotra hivatkozva bocsátották el állásukból, 14 embert már elő is állított a rendőrség.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát vádolja a tavaly júliusi puccskísérlettel, ő ugyanakkor – nem meglepő módon – tagadja, hogy bármi köze lett volna az akcióhoz. A hivatalos török álláspont értelmében a gülenisták céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba.

Erdogan tisztogatása gyakorlatilag egy éve tart, az eltelt időszakban több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, illetve legalább 38 ezret felfüggesztettek állásából. Emellett 134 ezer embert vettek őrizetbe és összesen 50 ezret helyeztek előzetes letartóztatásba, ezekről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

Trump darázsfészekbe nyúlt: a pápától az oroszokig mindenki a legújabb húzásával foglalkozik

Felbolydult a nemzetközi diplomácia Donald Trump miatt: pápától az oroszokon át a törökökig mindenki Jeruzsálemmel foglalkozik. Erdogan korábban ugyanis elismerte a várost Izrael fővárosának, ezzel a lépéssel szembemenve a nemzetközi joggal, az ENSZ-szel és a fél világgal, az erről szóló cikkünket itt olvashatod. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:55
Bár még gőzerővel zajlik a részletszabályok kialakítása, Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI 2030 konferencián megerősítette, hogy a kormány kibővíti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetőségét, illetve a vagyonadót is bevezeti, egymilliárd forintos értékhatár felett. Néhány héten belül indulhat a jogszabálytervezetek társadalmi konzultációja.
Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék kicsit borúsabban látják a jövőt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:18
Már csak 1,8 százalékra várják az idei GDP növekedését, 0,2 százalékponttal alacsonyabbra, mint három hónapja. Az 1,8 százalékos inflációs előrejelzésükön viszont nem változtattak.
Makro / Külgazdaság Tömeges bankszámlazárolások Iránban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:31
Az iráni hatóságok 2191 bankszámlát zároltak, továbbá 39 járművet foglaltak le azzal a váddal, hogy ezek tulajdonosai „államellenes” tevékenységet folytatnak – közölte kedden a teheráni ügyészségre hivatkozva a Tasnim iráni hírügynökség.
Makro / Külgazdaság A forintot is magával ránthatja az energiaválság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:15
Lesz olaj és gáz, csak kérdés, mennyiért. És hogy akkor mi történik a forinttal.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék megvitatták, itt az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:00
A várakozásoknak megfelelően 5,50 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Makro / Külgazdaság Új szint alá csökkent a Brent-olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 13:51
A Brent olajfajta hordónkénti ára 98 dollár alá csökkent kedden kora délután, ez szeptember 8. óta a legalacsonyabb szint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG