3p

Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jelzik a parlamenti választások előtti utolsó, hétfőn megjelent közvélemény-kutatások.

A legnagyobb, 37,2 százalékos szavazatarányt és a legtöbb, 153-156 közötti mandátumot az NC Report nevű kutatóintézet La Razón című napilapban közzétett felmérése jelezte előre a jelenlegi legnagyobb ellenzéki pártnak.

A most koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a voksok 28,3 százalékával 106-109 mandátumra számíthat.

Harmadik helyen juthat be az új törvényhozásba az újonnan alakult Sumar nevű formáció, amely a politikai palettán a szocialistáktól balra elhelyezkedő pártok többségét, köztük az eddigi kisebb koalíciós partner Unidas Podemost (Együtt képesek vagyunk) tömöríti. A kutatás szerint 11,3 százalékos támogatottságra és 25-27 mandátumra számíthatnak.

Ha a jóslatok beválnak, egy párt sem jut önálló, kormányzóképes többséghez. Fotó: Depositphotos
Ha a jóslatok beválnak, egy párt sem jut önálló, kormányzóképes többséghez. Fotó: Depositphotos

A PP-től magát jobbra pozicionáló VOX párt a voksok 11,1 százalékát szerezheti meg,  amellyel 26-28 képviselőt delegálhat a parlamentbe.

Az eredmények alapján a kutatók úgy értékelték, hogy egy párt sem jut önálló, kormányzóképes többséghez a vasárnap esedékes választásokon. A jobboldali tömb két nagy pártja viszont együttműködéssel képes lehet többségi kormányt alakítani.

Hasonló megállapításra jutottak a GAD3 intézet elemzői az ABC című napilapban megjelent közvélemény-kutatásuk alapján, amely szerint a PP 37 százalékkal 151 mandátumot, a PSOE 28,4 százalékkal 115 mandátumot, a VOX 11,9 százalékkal 29 mandátumot és a Sumar 11,5 százalékkal 25 mandátumot nyerhet.

A Sigma Dos elemzőközpont felmérésében csak mandátumbecslést közölt, a PP-nek 147, a PSOE-nak 108, a Sumarnak 34, a VOX-nak 29 képviselői helyet jelezve előre.

A 40dB közvélemény-kutatása, amelyet az El País című napilap tett közzé, néhány szavazat híján nem mutat parlamenti többséget a jobboldali blokknak. Eszerint a PP 32,9 százalékkal 135 mandátumra, a PSOE 28,7 százalékkal 110 mandátumra, a Sumar 13,7 százalékkal 36 mandátumra és a VOX 13,2 százalékkal 38 mandátumra számíthat.

A közvélemény-kutatók közül egyedül az állami társadalomkutató központ (CIS) jósolt szocialista győzelmet a parlamenti választásokon. Kizárólag szavazatarányokat tartalmazó felmérésében a PSOE a voksok 32,3 százalékára számíthat, míg a PP 30,8 százalékot, a Sumar 14,9 százalékot, a VOX 11,8 százalékot nyerhet.

Az előző, 2019 novemberében megrendezett parlamenti választásokon a PSOE 28 százalékos támogatottsággal 120 mandátumot nyert, a PP a szavazatok 20,8 százalékának megszerzésével 89 képviselői helyet kapott. A VOX 15 százalékot meghaladó támogatottsággal 53 mandátumot szerzett, a jelenlegi Sumar formációt alkotó baloldali pártok, az Unidas Podemos, az En Comú Podem és a Más País pedig a szavazatok 14 százalékát és 35 képviselői helyet kapott.

Spanyolországban július 23-án tartanak előrehozott parlamenti választásokat, amelynek kiírását azzal indokolta a miniszterelnök, hogy a májusi helyhatósági választásokon az országot koalícióban kormányzó pártok, PSOE és az Unidas Podemos vereséget szenvedtek, elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében. A választásokon 14 párt indul.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG