4p

A jövő évi költségvetés súlyos megszorító csomag az önkormányzatok és az általuk képviselt lakosság számára - közölte Karácsony Gergely főpolgármester kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Karácsony Gergely az eseményen ismertette azokat az felvetéseket, amelyeket képviselni fog a Belügyminisztérium és az önkormányzati szövetségek szerdai egyeztetésén. Közölte: a járványügyi védekezésre hivatkozva a kormány már elvont forrásokat az önkormányzatoktól, amelyek rengeteg új feladatot ellátva kivették a részüket a védekezésből. Hozzátette, a kormány az önkormányzati ciklus végéig, 2024-ig akarja fenntartani a megszorításokat és ha azok addig érvényben maradnak, akkor "csak az a kérdés (...), hogy melyik évben megy csődbe a fővárosi önkormányzat".

Karácsony Gergely elmondta: a szerdai egyeztetésen ezért azt az álláspontot képviseli majd, hogy a kormány vonja vissza a gépjárműadó önkormányzatoknál maradó részének elvonását, kompromisszumos javaslata szerint annak összege továbbra is maradjon az önkormányzatoknál, de "címkézett forrásként" azt csak útfelújításra lehessen használni.

Úgy folytatta: szintén képviselni fogja, hogy a közösségi közlekedés jegybevétel-kiesését kompenzálja a kormány a járvány idején, "idén és feltehetően jövőre is". A kormány "a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett önkormányzati adó" összegét négyszeresére emeli, mindezt egy olyan időszakban, amikor járvány miatt a közösségi közlekedés jegybevételei drámai mértékben visszaestek - jegyezte meg, arra is kitérve, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 20 és 30 milliárd forint közé teszi a bevételkiesést. A főpolgármester közölte: a kormány 2021-től megszüntetné a kültéri plakáthelyekre kivethető építményadót, ezt a javaslatot "sem városarculati, sem pedig az igazságos közteherviselés szempontjából" nem tudják támogatni.

Karácsony Gergely. Fotó: Facebook
Karácsony Gergely. Fotó: Facebook

Karácsony Gergely szólt arról is, hogy "végtelenül igazságtalan" és az európai jogszabályokba ütköző lenne, ha a kormány csak magánál tartaná azt az egymilliárd eurós támogatást, amelyet az Európai Unió a járvány okozta egészségügyi és társadalmi krízis kezelésére ad. A főpolgármester kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnöknek a tavalyi önkormányzati választások utáni, a fővárosi beruházások és fejlesztések érvényben maradásáról tett kijelentéseihez képest az "állami kukaholding" továbbra is 3,6 milliárd forinttal tartozik a Fővárosi Közterület-fenntartónak.

A Pannon Park beruházáshoz korábban megítélt, több mint 3 milliárdos támogatást idén nem kapja meg a fővárosi önkormányzat, és a 3-as metró felújításához szükséges buszbeszerzéshez ígért 3 milliárdos támogatást sem, ami "óriási problémákat okoz" - jegyezte meg.

A főváros nem politikai alapon dönt az útfelújításokról - mondta Karácsony Gergely egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy négy fideszes kerületi polgármester szerint a főpolgármester "lenullázta" kerületük útfelújítási keretét. A Lánchíd felújítására vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: tárgyalnak a kormánnyal arról, melyek azok a közbeszerzést érintő technikai részletek, amelyek lehetővé teszik, hogy "ne a hídfelújítók, hanem a budapestiek járjanak jól". Arra reagálva, hogy a Pesti úti idősotthon újabb bírságot kapott, Karácsony Gergely közölte: a budapesti kormányhivatal elfogult az ügyben, ezért minden eljárásban a kizárásukat kezdeményezték. A főpolgármester újságírói felvetésre azt mondta, hogy nincs szándékuk eltérni az egységes budapesti taxitarifáktól, de kíváncsiak a taxisok véleményére. A Gellért-hegyre tervezett siklót fontos és hasznos beruházásnak nevezte Karácsony Gergely és új turizmusstratégiát sürgetett a főváros számára.

A főpolgármester a Hír TV kérdezni szándékozó munkatársának azzal utasította vissza a válaszadást, hogy egészen addig nem nyilatkozik a csatornának, amíg el nem mondják: "aki horogkereszttel felvonul, az nem békés felvonuló".

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
Makro / Külgazdaság Egyre kevesebb magyar dolgozik a friss adatok szerint
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:30
A munkanélküliek száma 219 ezer fő.
Makro / Külgazdaság Már a svájci jegybank sem a régi
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:18
Újra veszteséges lett a devizapiac pánikszobája.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megdrágult a tengeri szállítás, vagyonokat kérnek a konténerhajóktól
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:09
Egyes hajók áthaladási foglalásáért a Panama-csatornán több mint egymillió dolláros (312 millió forint) díjat fizettek a közelmúltban árverésen – közölte csütörtökön a Panama-csatorna Hatóság, hozzátéve, hogy a szokatlanul magas árak inkább a kereslet ideiglenes emelkedését tükrözik, és nem tartós torlódást a csatornán.
Makro / Külgazdaság Kapcsoljuk Pogátsa Zoltánt – a Klasszis Klub stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:11
A közgazdásszal, szociológussal a Soproni Egyetem docensével való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Kína egy új, ötéves tervvel várja Trumpot, de vajon megvalósul-e a történelmi csúcs?
Imre Lőrinc | 2026. április 23. 14:31
Új, ötéves tervet hirdetett Kína, ami a nagyhatalmi versengés szempontjából az Egyesült Államok számára is jelzésértékű lehet. Ezt mintha Donald Trump is érezné, ugyanis nagy várakozásokkal tekint a kínai elnökkel tartandó pekingi csúcstalálkozója elé. Aminek az időpontja továbbra sem ismert, az Egyesült Államok ugyanis még mindig az iráni háborúval és a károk eltakarításával van elfoglalva.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG