3p

A javuló járványhelyzet miatt. Ahol annyira nem javul, ott továbbra is szükséges a plázázáshoz a kártya.

A koronavírus-járvány javuló mutatói miatt Franciaországban a legtöbb bevásárlóközpontban szeptember 8-tól már nem kötelező a védettségi igazolás felmutatása - jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter hétfőn a BFM hírtelevízióban.

A tájékoztatás szerint azokban a megyékben, ahol a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma legalább egy hete nem haladja meg a 200-at, szerdától nem szükséges a 20 ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű bevásárlóközpontokban felmutatni a védettségi igazolást. Ezt azt jelenti, hogy a jelenlegi 178 helyett már csak 64 helyen kötelező az oltási igazolás vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív teszt felmutatása. A miniszter az egész országban csökkenő fertőzöttségi szinttel indokolta a döntést.

A 64, továbbra is érintett bevásárlóközpont kilenc megyében található az ország délkeleti részén (Var, Vaucluse, Alpes-Maritimes, Bouches-du-Rhône, Gard, Hérault), Korzikán (Corse-du-Sud), valamint Lyon környékén (Rhone) és a Párizstól északra található Seine-Saint-Denis megyében. Bruno Le Maire úgy vélte, hogy a védettségi igazolás és az oltás együttesen megóvta a francia gazdaságot.

A koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 72 óránál nem régebbi negatív teszt) a jelenleg hatályos törvények szerint augusztus 9. óta és november 15-ig kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokat és a távolsági buszokat, a kórházakat, a bevásárlóközpontokat, valamint a kulturális intézményeket, mozikat, színházakat, koncerttermeket. A kormány nem zárta ki, hogy november 15. után is használatban marad a dokumentum, amennyiben a vírus nem tűnik el az országból.

Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a franciák 67 százaléka támogatja a védettségi igazolás használatát, amely hozzájárult a koronavírus-járvány negyedik hullámának visszaszorításához.

A járványügyi mutatók a két héttel ezelőtti tetőzés óta napról napra csökkennek. A napi esetszám az elmúlt héten már nem emelkedett 15 ezer fölé, a 10 ezer kórházban ápolt fertőzött közül 2 ezer állapota súlyos, de az egészségügyi rendszer nincsen leterhelve.

A 67 millió lakosú országban a teljes lakosság csaknem háromnegyede, a 12 éven felülieknek 88 százaléka megkapta a koronavírus-elleni oltás első adagját, s 78 százalékuk, 45 millióan már a második adagot is felvette.

A legalább hat hónapja beoltott 65 éven felüliek és a veszélyeztettek - mintegy 19 millió francia - számára szerdán kezdődött a harmadik védőoltás kampánya.

Új-Kaledóniában, ahol eddig a lakosságnak alig 30 százaléka vette fel a vakcina mindkét adagját, viszont keddtől kéthetes szigorú karantén lép életbe, miután három ember koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyult.

A Franciaországhoz tartozó csendes-óceáni szigetcsoport mostanig a világ egyik olyan ritka területe volt, amelyet teljesen megkímélt a járvány.

A szigeteken mostantól mindenhol kötelező a maszkviselés, az oktatási intézmények nem fogadnak diákokat, a légi közlekedést a térséggel és a szigetcsoporton belül is felfüggesztették.

Új-Kaledónia kongresszusa egyként pénteken egyhangúlag megszavazta azt az intézkedést, amely alapján kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást minden nagykorú számára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG