3p
A várakozásoknak megfelelően lelassult a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben. Az első negyedéves 3,5, majd 3,9 GDP-növekedés után a harmadik negyedévben már "csak" 3,2 százalékkal bővült a gazdaság. Az ipar és a mezőgazdaság húzott.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első, gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke idén a harmadik negyedévben 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH szerint növekedést alapvetően az ipar és a mezőgazdaság nemzetgazdasági ágak teljesítményének növekedése okozta. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék - közölte a Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

 

Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a mezőgazdaság jobb teljesítményt nyújt a vártnál idén, és jelentős növekedést mutat az ipar és az építőipar is. Az előző negyedévhez képest némi lassulás következett be, amiben szerepet játszhatott az autóipar augusztusi lassulása, és a német gazdaság teljesítményének lanyhulása is.

Az előző negyedév

Az idén a második negyedévben 3,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal emelkedett a szezonálisan és naptárhatással igazított mutató.

Az idén az első negyedévben 3,5 százalékkal emelkedett a GDP az előző év azonos időszakához képest, és a második negyedévben sorozatban már ötödik negyedéve mutatott éves összevetésű növekedést. A bővülésben az építőipar, valamint a feldolgozóipar teljesítménye játszott szerepet. 

Tavaly a harmadik negyedévben 1,8 százalékkal bővült Magyarország bruttó hazai terméke a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint.

Már az ipar is jelezte a lassulást

A kormány idénre 3,2 százalékos GDP-bővülés vár. Elemzők is arra számítottak, hogy a harmadik negyedévben érdemben lassul a GDP növekedése a második negyedéves kiugróan magas ütemhez képest, ezt vetítette előre egyebek közt az ipari termelés lassulása is.

A JP Morgan az idei évre 3,3 százalékos bővülés, 2015-ben pedig 2,2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban. A ház közgazdászai szerint a magyar gazdaság növekedési ütemének lassulása, az MNB célszintje alatti infláció és az EKB várható további monetáris enyhítési lépései miatt megnőtt a valószínűsége annak, hogy a magyar jegybank 2015 elején újabb kamatcsökkentéseket hajt végre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG