1p
Napok óta a kínai nagy tűzfal atyján élcelődnek a kínai internetezők, akinek holdújévi üzenetét követően több tízezren mentek neki. A kínai internetcenzúra, az Aranypajzs megalkotója már nem először kap hideget és meleget.

Fang Pin-hszing mindössze boldog újévet és "törekvéseik sikerét" kívánta a Sina mikroblog felhasználóinak, akiktől azonban igencsak negatív válaszreakció érkezett. Üzenetét több mint 30 ezren posztolták újra, keresetlen szavakat fűzve hozzá, több ezren pedig csupán annyit üzentek neki, hogy takarodj. Az idén 53 éves Fang kulcsszerepet játszott a 1990-es évek végén a kínai internetcenzúra, az Aranypajzs megalkotásában és működési mechanizmusának megtervezésében, így őt ma annak "atyjaként" is szokás nevezni.

Fang megítélése nagyon negatív a kelet-ázsiai országban, a mikroblogok korában ez minden nyilvános megmozdulását követően kiolvasható az általános reakciókból. Az internetszakember 2010 végén nyitott felhasználói fiókot a Sina mikroblogon, de azután igen hamar bezárta, a kínai internetezők ugyanis pár óra alatt becsmérlő bejegyzésekkel árasztották, felróva Fangnak, hogy ellehetetlenítette számukra az internet használatát, így megtorlásként most ők lehetetlenítik el az Fang számára. A bejegyzések törlésével az internetes cenzorok sem tudtak lépést tartani, így Fang végül egészen az utóbbi időkig hallgatásba burkolózott a mikroblogon.

Fang 2011-ben azt is bevallotta, hogy a saját maga tervezte kínai tűzfal megkerülésére hat különböző, külföldi szerverre kapcsolódó virtuális magánhálózatot használ, igaz ugyan, csak a rendszer tesztelésére. Bejelentése akkor a mostanihoz hasonló kirohanásokat váltott ki a kínai közvéleményből. A felháborodott internetezők arra is figyelmeztették, hogy Kínában tilos a magánhálózatok használata, vagyis Fang beismerte, hogy törvényt sértett. A férfit 2011-ben egy egyetemi előadása előtt tojással és cipőkkel dobálták meg, a vele szembeni ellenszenv olyan fokúra hágott, hogy - ironikus módon - végül az ő neve is a cenzúrázott terminusok sorába került egy időre a kínai interneten.

Az internet cenzúrája ma több szinten van jelen Kínában, így az 1998-ban felállított Aranypajzson kívül a maguknak a honlapoknak is cenzúrázniuk kell a tartalmat, a keresőmotorok nem jelenítenek meg blokkolt és illegális vagy érzékenynek minősített bejegyzéseket, a mikroblogok és blogok cenzúrázására a becslések szerint a nap minden percében több százezren ügyelnek. Szintén a cenzúrát erősíthetik a hivatalosan a pletykák visszaszorítását ösztönző legújabb központi rendelkezések is, melyek szerint a jövőben szinte senki nem maradhat majd anonim a kínai virtuális térben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG