4p
Kétnapos látogatáson van Washingtonban a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Autóipari és gépgyártó vállaltokkal tárgyalt le milliárdos beruházásokat, de filmstábokat is csábított az országba.

Szijjártó Péter, a magyar külgazdasági és külügyi tárca vezetője az Egyesült Államokban szerdán újabb magyar-amerikai gazdasági megállapodásokat kötött, csütörtökön pedig részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi koalíció képviselőivel tartott külügyminiszteri eszmecserén.

A kétnapos látogatáson Washingtonban tartózkodó miniszter szerdán jelentős amerikai agytrösztök és kutatóintézetek befolyásos vezetőivel folytatott eszmecserét, majd három - szintén jelentős, Magyarországon munkahelyeket teremtő - gazdasági megállapodást kötött amerikai nagyvállalatok vezetőivel.

Képmutató Európáról beszélt az amerikaiknak

A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a kutatóintézetek vezető munkatársai közt ott volt például Kurt Volker, a McCain Intézet igazgatója, Jeff Rathke, a CSIS európai programjának igazgató-helyettese, Robert Herman, a Freedom House alelnöke, Josh Walker, az APCO Worldwide egyik igazgatója és a Georgetown Egyetem professzora, Michael Czinkota.

Szijjártó Péter az európai helyzetről cserélt eszmét velük. Mint az MTI-nek kifejtette: elmondta a kutatóknak, hogy az Európai Unió történelmi kihívás előtt áll, tekintettel arra, hogy Európában a helyzet - ahogyan a miniszter fogalmazott - "nem normális". "Európa minden idők legsúlyosabb fenyegetésével néz szembe, és ha az az Európai Unió nem hajlandó feladni eddigi képmutató politikáját és nem hajlandó nevükön nevezni és megoldani azokat a problémákat, amelyek ide vezettek, akkor Európában még ennél is súlyosabb bajokkal nézünk szembe" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter a találkozón szólt a Brexitről és a terrorfenyegetettségről is. Mint hangsúlyozta: a britek várható kilépése az Európai Unióból és a súlyos terrorfenyegetettség azt jelenti, hogy az európai politikának igenis, meg kell változnia. "Az európai politikának az európai emberek érdekeinek megfelelően kell alakulnia, és az európai politikának képesnek kell lennie arra, hogy biztosítsa az emberek biztonságát" - szögezte le. Hozzátette: "Magyarország és a magyar kormány is azért tudott sikeres válaszokat adni súlyos kihívásokra, mert a magyar emberek biztonságát tartja szem előtt".

A külügyminiszter fontosnak tartotta hangsúlyozni a kutatóintézetek vezetőinek, hogy Magyarország erőteljes támogatója az Egyesült Államok és Európa közötti együttműködés még szorosabbra fűzésének, mind gazdasági, mind politikai értelemben.

Autóipari beszállító, mezőgazdasági gépgyártó és egy médiavállalat a trófeák közt

A magyar-amerikai gazdasági együttműködést sikertörténetnek nevezte Szijjártó Péter, és hangsúlyozta, hogy 1600 amerikai vállalat van jelen Magyarországon és mintegy százezer embernek adnak munkát. Szijjártó Péter tizenhárom amerikai vállalat tizenkilenc vezetőjével találkozott, és három megállapodást sikerült megkötni.

A miniszter arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy amerikai autóipari beszállítással foglalkozó vállalat 15 milliárd forintos beruházást hajt végre Magyarországon, amelynek nyugati vidékén ezzel 200 új munkahelyet hoz létre. Az új vállalat a Magyarországon és Közép-Európa más országaiban működő autógyárak beszállítója lesz. Arra a kérdésre, hogy melyik cégről is van szó, Szijjártó Péter közölte: "a bejelentést közösen tesszük meg a céggel, Magyarországon".

Szintén sikerült megállapodást kötni a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalatával, amely 100 új munkahelyet teremtve gabonasilókat gyárt majd Magyarországon. Továbbá megállapodást írt alá az egyik legnagyobb amerikai médiavállalattal arról, hogy további filmek és tévésorozatok gyártását hozzák Magyarországra. A vállalat az utóbbi két évben 20 milliárd forintot költött Magyarországon filmgyártásra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG