3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút, ahol leginkább Donald Trump amerikai elnök retorikájára emlékeztetett az érvelése. Mint mondta, „világméretű liberális álhírgyárak működnek, amelyek világméretű hazugságokat terjesztenek, és úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be.”

A miniszter szerint amikor kicsit több mint két éve Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, akkor esett le igazán a liberális nemzetközi médiának - élén CNN-el -, és a liberális politikai elitnek, hogy nem ők választják ki az ország elnökét, hanem az amerikai polgárok választják meg.

Trump-ellenes hisztéria

A külügyminiszter szerint Donald Trump megválasztása hisztériát okozott az Európai Unióban is, kiforgatták az új elnök szavait például a NATO szerepe kapcsán, és rengeteg energiát vitt el az is, hogy azt állította a nemzetközi média, miszerint az oroszok beavatkoztak a választásba Trump oldalán.

Ez történt Amerikában, két évig létezett ez a világméretű hazugság, fake news, ahogy ezt az angolszász világban mondják, tehát álhír, és ez két év után úgy omlott össze, hogy akik ezt kitalálták és két éven keresztül fenntartották, azoknak a szeme sem rebben - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a hazugságot kitaláló és fenntartó médiumoknál senki nem kért elnézést az olvasóktól és a nézőktől ezért. A tárcavezető szerint emellett az bizonyos, hogy már a következő álhír gyártásán dolgoznak ezekben a médiumokban, és ennek bármelyik politikus a céltáblája lehet, aki eltér a liberális fősodortól.

A hazafias politikát le akarják járatni

Aki patrióta politikát folytat, aki ki meri mondani, hogy a saját országa az első, a vallási, nemzeti, kulturális identitás fontos, és fallal meri megvédeni az állampolgárok biztonságát, „az ellen hadjáratot folytatnak”, és megpróbálják hazugságokkal lejáratni - mondta a miniszter.

Ez a jelenség Európában sem szokatlan, és ez a bánásmód a magyar kormánnyal is, hiszen az összes „jogállamisági mázzal leöntött” támadás az álhír kategóriába tartozik – hangsúlyozta. A miniszter szerint emellett Magyarországon a legolvasottabb, a legnézettebb és a leglátogatottabb médiumok mind kormányellenesek, vagy kormánykritikusok.

Az amerikai példa szerintem egy fontos útmutatást ad nekünk, mert az amerikai elnök kitartott, több mint két éven keresztül vívta ezt a küzdelmet és kiderült, hogy igaza van. Nekünk is ugyanúgy ki kell tartanunk, ugyanúgy mennünk kell előre, és ugyanúgy azzal kell szembesülnünk, hogy a sokadik lebukása ennek a nemzetközi álhírgyárnak is ugyanazt fogja indukálni, mint az eddigi lebukások: kitalálnak majd egy újabb hazugságot - fogalmazott Szijjártó Péter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG