5p

Ukrajna közvetlen szomszédja vagyunk, a háború hatásai ránk nézve azonnaliak és súlyosak, újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a France24 csatorna Talking Europe című politikai műsorában.

A tárcavezető a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött interjúban beszámol egyebek mellett arról, hogy már egymillió menekültet engedtünk be Ukrajnából, az infláció az egekbe szökött, tavaly 7 milliárd eurót fizettünk az importált energiáért, míg az idén már 19 milliárdot. Hozzátette, hogy kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország megvétózza-e a kilencedik szankciós csomagot, amelyet az orosz olajra vonatkozó korlátozással egy időben akarnak bevezetni, Szijjártó Péter azt mondta: még semmilyen javaslat nincs az asztalon.

Kijelentette: az energiakérdésre mindig fizikai kérdésként gondoltunk, aminek semmi köze az ideológiai, politikai megközelítéshez.

Az, hogy együttműködünk Oroszországgal energiakérdésekben, nem a politikai ízlésünk vagy szórakozásból van, hanem az infrastruktúra adottságai miatt a régióban.

A csővezetékek és a hálózatok szempontjából Magyarországot az infrastruktúra meghatározottsága és a fizikai okok miatt lehetetlen elegendő olajjal vagy gázzal ellátni Oroszország nélkül.

Arra a felvetésre, hogy sokkal jobban támaszkodhatnának a Lengyelországból és Horvátországból érkező cseppfolyósított földgázra, jobban hagyatkozhatnának a hidrogénre és a biogázra, Szijjártó Péter kijelentette:

"elvégeztük a házi feladatunkat: a hét szomszédos ország közül hattal összekötöttük a hálózatainkat, de ha más országok nem végzik el a házi feladatukat, az nem a mi hibánk".

A France24 egyik műsorának volt a vendége. Fotó: Facebook/Szijjartó Péter
A France24 egyik műsorának volt a vendége. Fotó: Facebook/Szijjartó Péter

Emlékeztetett arra: mi vagyunk a horvátországi LNG-kikötő első számú vásárlói, onnan annyit importálunk, amennyit csak lehetséges. A teljes kép a régióban megváltozhatott volna, ha egy amerikai és osztrák cég nem hagyott volna cserben bennünket.

"Van egy nagy gázmező a Fekete-tenger alatt Romániánál, ahol egy amerikai és egy osztrák cég szerezte meg a kitermelési jogokat. Hét éven keresztül azzal hitegettek bennünket, hogy ezt megteszik. Szerződést írtunk alá velük 3 milliárd köbméterről éves szinten, és a jövő év január 1-jétől kellett volna elkezdeniük a szállítást. De bejelentették, hogy pénzügyi szempontból mindez nem éri meg nekik, és kivonultak. Tehát továbbra is az orosz gáztól függünk" - monda Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: minden tőlünk telhetőt megtettünk az elmúlt évtizedben, hogy modernizáljuk az ország energiarendszerét, épp most fokozzuk az atomenergia-kapacitásunkat. Ennek érdekében aláírtunk egy szerződést még 2014-ben a Roszatommal, mert a jelenlegi erőmű is a Roszatom technológiáját használja és nem akartunk azzal kísérletezni, hogy két különböző technológia hogyan lenne képes egymással működni. A Roszatom a fővállalkozó, de a lényegi egység, az irányító és vezérlőrendszer Franciaországból érkezik - emelte ki.

A riporter az interjúban felidézte, hogy jelenleg mintegy 13 milliárd eurónyi, Magyarországnak szánt finanszírozás forog kockán, amelyet jelenleg addig blokkol Brüsszel, amíg nem lát elmozdulást a magyarországi jogállamisági kérdésekben.

"Nem először vagyunk ilyen helyzetben Brüsszellel. Azokban az időkben, amikor Barroso úr volt az Európai Bizottság elnöke, az eljárás nagyon igazságos volt, ugyanis jogi alapon zajlott" - mondta, hozzátéve: most nem ez a helyzet.

Jelenleg politikai észrevételek vannak Magyarországgal szemben, mert konzervatív kereszténydemokrata kormány van hivatalban már 12 éve, és ezen túlmenően sikeresek is vagyunk.

Megállapodás született arról, hogy a 17 intézkedéstervezet majdnem lezárásra kész, minden tervezetet a parlament elé terjesztettünk, "a parlament dolgozik rajtuk, és egészen biztos vagyok abban, hogy elfogadják ezt a 17 szabályozást" - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akkor a labda az Európai Bizottság térfelére kerül.

A riporter emlékeztetett arra: néhány ország, például Hollandia, Belgium, Luxemburg azt mondják, hogy hosszú távú rendszerre van szükség annak biztosítására, hogy a megállapodás után ne legyen visszaesés. Egy esetleges hosszú távú mechanizmus bevezetéséről Szijjártó Péter azt mondta: "óriási és szégyenteljes tiszteletlenségről van szó ezen országok részéről a magyar emberek irányába" csak azért, mert Magyarországon jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormány van.

"Gyűlölnek minket politikai szempontból, mert szembe megyünk a fősodorral, és mégis sikeresek vagyunk. De mindez a magyar emberek döntésén alapul" - jelentette ki,

hozzátéve: ha az említett országok kormányai mindig a demokráciáról beszélnek, akkor tiszteljék a demokráciát!

"A magyar emberek úgy döntöttek négy egymást követő választáson, hogy azt akarják, amit mi teszünk. Tehát megkérdőjelezni a magyar emberek képességét és érettségét arról, hogy képesek-e biztosítani a demokráciát, a stabilitást és szabadságot az országban, az szégyenteljes, meg kell, hogy mondjam" - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: mindig lesz kritika a kormánnyal szemben, de megkérdőjelezni egy ország demokratikus természetét pusztán azért mert vannak kritikus hangok, túlzás. Nem lenne demokrácia, ha nem lennének kritikus hangok - jegyezte meg. Arra kérdésre, hogy december elején megállapodás születik-e a helyreállítási és a kohéziós alapról, Szijjártó Péter azt mondta:

"minden tőlünk telhetőt megteszünk, biztos, hogy nem rajtunk fog múlni".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG