2p
Már júniusban kikerülhet Szlovákia a túlzottdeficit-eljárás alól.

Az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva a szlovák pénzügyi tárca sajtóosztálya és Robert Fico kormányfő is bejelentette.

Az EB aktuális prognózisa szerint Szlovákia közkiadásainak hiánya az idén és 2015-ben is 3 százalék alatt marad, ami azt jelenti, hogy az ország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez szükségesek, s így már idén júniusban kivonhatják az eljárás alól - közölte a szlovák szaktárca. Szlovákiával szemben 2009 óta folytat túlzottdeficit-eljárást az unió.

"Kitűnő bizonyítványt kaptunk Európától" - fogalmazott közleményében az aktuális adatokra reagálva Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter. Rámutatott: a jelentés szerint a szlovák GDP éves növekedése az idén 2,2 százalékosra gyorsul, jövőre pedig a növekedés üteme el kellene, hogy érje a 3,1 százalékot. Hozzátette: a növekedéssel összefüggésben, várhatóan tovább csökken majd a munkanélküliségi arány is, amely a tavalyi 14,2 százalékról az idei év elejére már 13,6 százalékosra csökkent, s jövőre várhatóan 13 százalékra esik vissza.

Magyarországnak az idei évre 2,3 százalékos, jövőre 2,1 százalékos gazdasági növekedést jósol az Európai Bizottság - részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG