2p

Tizenkilenc évi fegyházbüntetésre ítélték pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikust.

Az ítéletet a moszkvai városi bíróság a Vlagyimir megyei 6. számú, melehovói börtönben megtartott kihelyezett, zárt ülésén hozta meg, ahol Navalnij a rá korábban kirótt kilencéves szabadságvesztését tölti, amelyet csalás és a bíróság megsértése miatt szabtak ki rá 2021-ben.

Az ellenzéki az ítéletet politikai indíttatásúnak minősítette. Egy nappal a kihirdetése előtt azt mondta, hogy hosszú, "sztálini" büntetésre számít. 

A vádpontok között szerepelt egyebek között a szélsőséges csoport létrehozása, a szélsőségességre való felhívás, az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonása és a nácizmus rehabilitálása. A 47 éves vádlottra az ügyész 20 évi szabadságvesztést kért.

Sztálini büntetésre számított Alekszej Navalnij. (2021-es felvétel.) Fotó: MTI/AP
Sztálini büntetésre számított Alekszej Navalnij. (2021-es felvétel.) Fotó: MTI/AP

Navalnij a július 20-án az utolsó szó jogán elmondott beszédében egyebek mellett kijelentette: "Oroszországban mindenki tudja, hogy teljesen védtelen, aki a bíróságon keresi az igazságot" és "az ilyen ember ügye reménytelen".

A vádlott szerint Oroszország "több nagy ugrást is tett, mindenkit szétlökve, de aztán megcsúszott és robajjal összeomlott, mindent lerombolva maga körül", és most "sárban vagy vértócsában vergődik, törött csontokkal". Hangot adott álláspontjának, mely szerint Oroszország előbb-utóbb "újból felemelkedik", és "rajtunk múlik, hogy mire támaszkodik majd a jövőben".

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után,     

2021 januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett, csalás miatti szabadságvesztésének letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene, egyebek között terrorizmus címén is.

2021 júniusában bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG