Alekszej Navalnij
Nemzetközi
Erre még Navalnij sem gondolt: szélsőséges jelkép lett belőle
Privátbankár.hu | 2025. február 3. 16:02
Szélsőséges jelképnek nyilvánította az orosz bíróság Navalnij nevét és arcképét.
Nemzetközi
Navalnijt még halálában is büntetik
Privátbankár.hu | 2025. január 18. 10:59
Oroszország több évre ítéli Navalnij egykori ügyvédeit. A trió elleni ítéletek azt sugallják, hogy a jogi képviselők lettek a Kremlellenes fellépések legújabb célpontjai
Nemzetközi
Navalnij is része lett volna a történelmi orosz-nyugati fogolycserének?
Wéber Balázs | 2024. augusztus 2. 15:01
A pénteken bejelentett és már meg is valósult, 24 foglyot érintő orosz-nyugati fogolycserének része lehetett volna Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezér is, aki azonban még a deal létrejötte előtt életét vesztette a börtönben. A fogolycsere létrejötte azt is jelzi, hogy a háttérben van párbeszéd Nyugat és Moszkva között.
Nemzetközi
Navalnij barátja először nyilatkozott megtámadása óta
Privátbankár.hu | 2024. május 18. 16:33
Alekszej Navalnij közeli szövetségese, Leonyid Volkov megfogadta, hogy "soha nem adja fel" a Vlagyimir Putyin elleni harcot, hogy a néhai orosz ellenzéki vezető "végső áldozata" - a halála - ne legyen hiábavaló.
Nemzetközi
Vallomást tett Putyin Navalnijjal kapcsolatban - van meglepő fordulata az orosz elnökválasztásnak
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 06:13
Az eredmény nem, a győzelem mértéke azért meglepő, ahogy az is, amit a halott ellenzéki politikusról mondott az orosz elnök.
Nemzetközi
A nap képe: így kísért Navalnij a budapesti orosz nagykövetségnél
Privátbankár.hu | 2024. március 15. 10:59
Vlagyimir Putyin legfőbb kritikusa egy hónappal ezelőtt veszítette életét egy szibériai börtönben. Budapesti emlékhelyénél jelenleg is friss virágok, mécsesek, fényképek idézik fel emlékét.
Makro / Külgazdaság
Litvánia: megtervezték a Navalnij harcostársa elleni támadást
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 13:19
Gitanas Nauseda litván elnök azt mondta, hogy Leonyid Volkov, a Litvániában élő orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij néhai vezető segítője elleni támadást egyértelműen előre megtervezték, és más, a balti nemzet ellen irányuló provokációkkal is összefügg.
Makro / Külgazdaság
Újabb jelzés érkezett: eljött a tűzszünet ideje Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2024. március 3. 17:32
Törökország szerint úgy kell megkezdeni a tűzszüneti tárgyalásokat, hogy közben nem ismerik el az orosz megszállást. Navalnij sírja kezd zarándokhellyé válni. Összefoglaló.
Makro / Külgazdaság
Virágok Navalnij sírján, balhé Németországban
Privátbankár.hu | 2024. március 2. 17:34
Szombati háborús hírek.
Makro / Külgazdaság
Holland és francia segítség érkezik Ukrajnába, de áttörésre készülnek az oroszok
Privátbankár.hu | 2024. március 2. 10:03
Továbbra is kritikus a lőszerhiány, újabb helyen vonnak össze orosz erőket. Elég lesz és időben érkezik az újabb nyugati segítség? Háborús hírek szombat reggel.
Makro / Külgazdaság
A nap képei: hosszan kígyózó sor, óriási tömeg Navalnij temetésén
Wéber Balázs | 2024. március 1. 13:50
Az ellenzéki vezértől, aki máig tisztázatlan körülmények között hunyt el egy szibériai börtönben február közepén, ma kora délután vesznek búcsút hívei és tisztelői Moszkva egyik külvárosában.
Makro / Külgazdaság
Megfenyegették Navalnij halottszállítóit
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:53
Az Európai Parlament csütörtökön kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tehet mind bűnügyileg, mint politikailag Alekszej Navalnij ellenzéki vezető haláláról, amiért felelősségre kell vonni. Holnap temetik Navalnijt.
Makro / Külgazdaság
Külvárosi temetőben helyezik végső nyugalomra Navalnijt
Privátbankár.hu | 2024. február 28. 13:16
Moszkvában pénteken temetik el a február 16-án egy szibériai büntetőtáborban elhunyt Alekszej Navalnijt - jelentette be a néhai ellenzéki politikus szóvivője szerdán.
Makro / Külgazdaság
Le lehet győzni Putyint - Navalnij özvegye elmondta, ez hogyan lehetséges
Gáspár András | 2024. február 28. 12:33
Az Európai Parlamentben szerdán emlékeztek meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusról - a strasbourgi ülésen felszólalt özvegye, Julija Navalnaja. Helyszíni tudósításunk.
Makro / Külgazdaság
Megvan, miért gyilkolhatták meg Navalnijt?
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 15:45
A kérdéses körülmények közt elhunyt orosz ellenzéki politikus szövetségesei megszólaltak.
Makro / Külgazdaság
Biden újabb szankcókkal sorozza majd Oroszországot Navalnij halála után
Privátbankár.hu | 2024. február 23. 09:16
Az orosz hadigépezetet célba vevő szankciók százait fogja bejelenteni Biden
Makro / Külgazdaság
Tényleg bevezettek szankciókat Navalnij halála miatt
Privátbankár.hu | 2024. február 21. 15:56
Szankciókkal sújtotta szerdán a brit kormány annak az oroszországi börtöntelepnek a parancsnokságát, ahol Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghalt.
Makro / Külgazdaság
Retteg az orosz ellenzék másik bebörtönzött vezetője
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 16:12
Az orosz ellenzék másik bebörtönzött tagja azt mondta, Alekszej Navalnij halála után félti az életét.
Makro / Külgazdaság
Navalnij halála miatt Franciaország bekérette az orosz nagykövetét
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 14:44
Franciaország beidézte Moszkva nagykövetét Navalnij halála ügyében, és „független” vizsgálatot kért Alekszej a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető halála ügyében.
Makro / Külgazdaság
Putyin ölte meg Navalnijt - mondja az özvegy (videóval)
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 13:20
Férje elvesztése után Alekszej Navalnij özvegye merész döntést hozott. Julia végig Navalnij mellett állt, még akkor is, amikor 2020-as mérgezése után visszatért Oroszországba, ahol bebörtönözték, s végül meghalt.
Makro / Külgazdaság
Visszavágott az ukrán légvédelem, potyognak a Szuhojok? Kim Dzsongun személyes ajándékot kapott Putyintól
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 08:50
Megelégelték az ukránok, hogy szabadon garázdálkodnak az orosz vadászbombázók? Az orosz ipar csodáját kapta meg a koreai diktátor. Háborús hírek kedd reggelre.
Makro / Külgazdaság
„Lassan öli meg, kínozva” – ilyenek voltak Navalnij mindennapjai az orosz börtönpokolban
Wéber Balázs | 2024. február 19. 18:56
Alvásmegvonás, eltiltás a látogatóktól, 300 nap magánzárka, majd közös cella őrültekkel – így teltek Alekszej Navalnij napjai Oroszország legszigorúbb börtöneiben. Az orosz fegyintézetekben évente 1400-2000 ember hal meg, a leggyakoribb elhalálozási ok a „szívprobléma”. A hatalommal nyíltan szembeszálló ellenzéki vezér özvegye Putyint okolja férje haláláért, és új információkat ígér.
Makro / Külgazdaság
Kiakadtak a németek Navalnij halála miatt
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 14:32
A német külügyminisztérium hétfőn bekérette Oroszország berlini nagykövetét Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető múlt heti halálának ügyében.
Makro / Külgazdaság
Navalnij híveinek sem kegyelmez Putyin
Privátbankár.hu | 2024. február 18. 11:53
36 városban mintegy 400 embert tartóztattak le az Alekszej Navalnijra emlékező megmozdulásokon Oroszországban - írja a Meduza.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentés érkezett Navalnijról
Privátbankár.hu | 2024. február 17. 13:27
Csapata megerősítette az orosz politikus halálhírét.
Makro / Külgazdaság
Megnevezte az EU, hogy szerinte ki a felelős Navalnij haláláért
Privátbankár.hu | 2024. február 16. 17:01
Az Európai Unió az orosz rezsimet tartja felelősnek Alekszej Navalnij tragikus haláláért - írta Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke az X-en közzétett bejegyzésében pénteken.
Makro / Külgazdaság
„Az életével fizetett a bátorságáért” – ki volt Alekszej Navalnij?
Wéber Balázs | 2024. február 16. 15:03
Navalnij halálhíre azt jelzi, hogy Oroszországban továbbra is életveszélyes szakma valódi ellenzéki politikusnak lenni. A Putyint élesen bíráló korrupcióellenes aktivista, aki „rosszullét” után vesztette életét egy szibériai börtönben, hosszú ideje tüske volt a Kreml és Putyin szemében.
Makro / Külgazdaság
Máris megvan Navalnij halálának oka?
Privátbankár.hu | 2024. február 16. 13:12
Ez lesz a hivatalos magyarázat?
Makro / Külgazdaság
Rosszul lett és meghalt a börtönben Alekszej Navalnij, Putyin legkeményebb ellenfele
Privátbankár.hu | 2024. február 16. 12:53
Rosszul lett, elvesztette az eszméletét, már nem tért magához a büntetőkolóniára küldött orosz ellenzéki vezető.
Makro / Külgazdaság
Navalnij még a sarkvidéki börtönben is tud mosolyogni
Privátbankár.hu | 2024. január 10. 14:25
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető először jelent meg a bíróságon azóta, hogy tavaly decemberben az Oroszország sarkvidéki területén található Jamali Nyenyecföld egyik fegyintézetébe helyezték át.
Közérdekű
"Előkerült" Navalnij: egy büntetőtelepre vitték
Privátbankár.hu | 2023. december 25. 15:55
Az ellenzéki politikus eltűnésének oka lehetett Putyin választási kampányának elindítása is.
Makro / Külgazdaság
Navalnij eltűnése lassan erőszakos bűncselekménynek minősül
Privátbankár.hu | 2023. december 18. 13:14
December 6. óta semmi hírt nem hallani Aleszej Navalnij, Putyin legfőbb ellenzéki ellenfeléről. Addigi helyén már nincs, és nem lehet tudni, mi lett vele. Máshova vitték, vagy esetleg valami ennél is aggasztóbb dolog történt-e vele.
Makro / Külgazdaság
Putyin nem kegyelmez: "különleges bánásmódot" kaphat az ellenzéki vezér
Privátbankár.hu | 2023. december 16. 12:28
A gyilkossági kísérlet és a sima börtönkolónia sem volt elég.
Makro / Külgazdaság
Hetekre eltünthették Putyin egyik leghíresebb ellenfelét
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 16:05
Támogatói nem tudják, hová szállították a bebörtönzött orosz ellenzékit.
Makro / Külgazdaság
Van hova fejlődni: Putyin luxusjachtja 20 méterrel hosszabb, mint a Rose d'Or
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 1. 15:18
Putyin luxusjachtja 20 méterrel hosszabb, mint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég hajója, amelyen idén nyáron üdült a felcsúti milliárdos.
Makro / Külgazdaság
Megbünteti az USA Navalnij mérgezőit
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 18. 06:31
Az amerikai kormány szankciókat jelentett be csütörtökön négy orosz állampolgár ellen, aki a feltételezés szerint mérgezéses támadást hajtott végre Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen három évvel ezelőtt.
Makro / Külgazdaság
“Sztálini büntetés” – 19 év börtönt kapott az ellenzéki vezér Oroszországban
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 4. 18:02
Tizenkilenc évi fegyházbüntetésre ítélték pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikust.
Makro / Külgazdaság
Putyin örökre a börtönben akarja tartani Navalnijt
Privátbankár.hu | 2023. június 19. 14:20
Újabb per indult az ellenzéki politikus ellen.
Makro / Külgazdaság
Alekszej Navalnijt is jelölték Nobel-békedíjra
Privátbankár.hu | 2023. február 22. 17:34
Összesen 305 jelöltje van az idei Nobel-békedíjnak - jelentette be szerdán Oslóban a Norvég Nobel Bizottság, amely a neveket azonban nem tette közzé.
Makro / Külgazdaság
Ma eldőlhet Navalnij sorsa
Privátbankár.hu | 2022. május 17. 09:12
A bebörtönzött Kreml-kritikus, Alekszej Navalnij ma fellebbez a márciusban kiszabott kilencéves börtönbüntetése ellen, amelyet politikai indíttatású vádakkal szabtak ki rá.
Makro / Külgazdaság
9 éves börtönre ítélte az orosz bíróság Putyin legfőbb kritikusát
Privátbankár.hu | 2022. március 22. 09:46
Nagyszabású csalásban találta bűnösnek egy orosz bíróság a Kreml kritikusát, Alekszej Navalnijt.
Makro / Külgazdaság
Putyin már a választás előtt kinyírta az ellenzéket
Káncz Csaba | 2021. szeptember 15. 16:49
A támadások és a piszkos trükkök egyértelműen mutatják, hogy a Kreml rendkívül ideges a népszerűségi mutatók miatt. A Novgorodi Járásban az is elegendő indok volt a jelölt kizárására, hogy részt vett egy tüntetésen, ahol Navalnij szabadon bocsátását követelték. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság
Merkel sürgette Navalnij elengedését Putyinnál
MTI | 2021. augusztus 20. 17:41
A német kancellár szabadságot kért Alekszej Navalnijnak az orosz elnöktől a Kremlben folytatott megbeszélésen.
Makro / Külgazdaság
Navalnij-ügy: az európai és az amerikai diplomácia is nyomás alá helyezte Moszkvát
Privátbankár.hu / MTI | 2021. április 19. 07:52
A bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egészségi állapotáról napvilágot látott hírek kapcsán több politikus is megszólalt. Ők rendre Moszkva felelősségét emlegetik, jelezve, hogy sürgősen megfelelő orvosi ellátást kell számára biztosítani, miközben fenyegetésként is beillő nyilatkozatok is elhangzanak.
Makro / Külgazdaság
Élet a fogolytelepen: rosszabbodik Navalnij állapota
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 24. 18:46
Ezt ügyvédje közölte az ellenzéki vezérről.
Makro / Külgazdaság
Dugig teltek a moszkvai fogdák Navalnij-hívekkel
Wéber Balázs | 2021. február 4. 13:56
Eddig több mint tízezer ellenzéki demonstrálót vettek őrizetbe Oroszországban a kormányellenes tüntetéseken sajtóhírek szerint.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: felült az ágyában Navalnij
Wéber Balázs | 2020. szeptember 15. 13:19
A képet az orosz ellenzéki vezér Instagram oldalán tették közzé a mai napon.
Makro / Külgazdaság
Navalnijt meg akarták ölni, csak hiba csúszott a tervbe – megszólalt egy másik áldozat
Wéber Balázs | 2020. szeptember 7. 18:24
Vlagyimir Kara-Mursa orosz ellenzéki politikus szerint Navalnijt csak a kényszerleszállás mentette meg. Kara-Mursát is hasonló módon akarták megmérgezni állítása szerint. Navalnijt orvosai időközben felébresztették a mesterséges kómából.
Friss
Nemzetközi
Máris megszegték az oroszok az amerikaiakkal kötött megállapodást?
Zelenszkij további részletekre kíváncsi a Trump–Putyin megállapodásról.
1 perce
Nemzetközi
Bendarzsevszkij Anton: „Az oroszok időhúzásra játszanak”
A külpolitikai szakértő úgy látja, Putyinék emelték a lécet.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
A növekedés kulcsa: nem is gondolná, mitől szerezhet versenyelőnyt cége
05:05
-
Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni
16:04
-
Cégvezetői teljesítmény és tavaszi fáradtság: tények és tévhitek, amiket érdemes ismerni
15:03
-
Elbocsátások, bővítések: nagyvállalatok vezetői árulták el, mire készülnek
13:01
-
Nem minden cég szereti a béren kívüli juttatást
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt Horváth Rozi, a népszerű fűszermárka névadója
19:39
-
Nincs már látogatási tilalom az egri kórházban szerdától
18:20
-
Villámgyorsan elfogadták a Pride betiltásáról szóló törvényt, füstgyertyák égtek a parlamentben
14:40
-
Menetrendi változások április 1-jétől
13:28
-
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg Németországban 2029-ig
13:16
legolvasottabb
-
Orbán Viktor bonthatja a pezsgőt, megkezdődtek a kirúgások
2025. február 24. 10:16
-
Itt a német végeredmény: néhány ezer szavazaton múlt a még nagyobb felfordulás
2025. február 24. 06:36
-
Harciasan reagált a Kreml az európai vezetők tervére
2025. március 3. 12:14
-
„Gátlástalan, de zseniális” – se kiköpni, se lenyelni nem tudja Magyar Péter az Orbán-kormány új csodafegyverét?
2025. március 1. 18:01
-
Kiszavaznák Magyarországot az EU-ból? A lengyelek szerint érdemes lenne megpróbálni
2025. március 9. 13:42
top 24
-
Továbbra is öröm nézni, mit csinál a forint
2025. március 18. 12:30
-
Felfegyverkezik Németország és mentőövet dob Ukrajnának – történelmi adósságcsomagról döntöttek Berlinben
2025. március 18. 19:00
-
Donald Trump ellenzi a lengyel atombombát
2025. március 18. 09:38
-
„Az oroszok ezt ki fogják használni” – miért evez nagyon veszélyes vizekre Trump Putyin felhívásával?
2025. március 18. 15:17
-
Véres napok a megbukott diktátor földjén – végleg eldőlhet egy ország sorsa
2025. március 19. 05:42
