2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Erre a névre neveznék át az M1-es metróvonal „Bajza utca” megállóját Kovács Gergelyék. 

Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés is megszavazza, „Bajza utca – Navalnij emlékmű” névre keresztelnék át az M1 metró Bajza utcai megállóját – vette észre a 444.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, az MKKP frakciójának tagja már be is nyújtotta tervezetüket a Fővárosi Közgyűlésnek, aki előterjesztésében azt írja, „Alekszej Navalnij az orosz ellenzék legismertebb vezető alakja volt, aki következetesen kiállt a korrupció és az autoriter hatalomgyakorlás ellen. Gyakran Vlagyimir Putyin orosz elnök legfontosabb politikai ellenfeleként hivatkoztak rá. Túlélt egy merénylet-kísérletet, majd a Putyin-rezsim börtönbe vetette, és 2024-ben fogságban vesztette életét. Halála világszerte a szabadságért és emberi jogokért folytatott küzdelem szimbólumává vált.

Éppen ezért különös jelentősége van annak, hogy éppen az orosz nagykövetség szomszédságában, a Bajza utca metrómegállónál született egy emlékhely, amelyet civilek építettek és amely Navalnij előtt tiszteleg.”

Többször is újra kellett alkotni az emlékhelyet, mert eltüntették
Többször is újra kellett alkotni az emlékhelyet, mert eltüntették
Fotó: Privátbankár/Juhász Gábor

A megállónál lévő emlékhelyről az elmúlt időszakban többször is elvitték a kihelyezett kegyeleti tárgyakat. Oláh János kutyapártos politikus még aznap megpróbálta helyreállítani az emlékművet, egy Navalnij-képet és virágcsokrot helyezett ki, de másnapra eltüntették. Oláh ezután másodszor is helyreállította az emlékhelyet. A rendőrség végül elfogta a rongálót.

Baranyi szerint civilek megmutatták, hogy fontos nekik Navalnij emléke, és hogy „elkötelezettek egy elnyomó rezsim áldozatául esett hős” melletti kiállásban.

„Éppen ezért elérkezett az idő, hogy a városvezetés is egyértelmű gesztust tegyen. Ennek első és legegyszerűbb formája, hogy a Bajza utca M1-es metrómegálló neve a jövőben »Bajza utca – Navalnij emlékmű« legyen” – írta. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Csehországban felgyújtottak egy Izraelnek fegyvereket gyártó üzemet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 19:31
Felgyújtottak pénteken a reggeli órákban egy ipari raktárépületet a Prágától keletre fekvő Pardubicében. A gyújtogatás elkövetőjeként a The Earthquake Faction csoport jelentkezett – jelentette az Aktuálne.cz hírportál, amelyet a csoport e-mailben tájékoztatott.
Nemzetközi Megint győzelmet hirdetett Donald Trump, és beszólt a NATO-nak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 19:16
Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni „az iráni atomfenyegetés” kiiktatásához.
Nemzetközi Már ég a ház Donald Trump hátországában
Kollár Dóra | 2026. március 20. 14:16
A magas megélhetési költségek és a dráguló egészségbiztosítás egyre nagyobb nyugtalanságot okoznak az Egyesült Államokban.
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:41
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel, Odessza megyében külföldi teherhajók is megrongálódtak a támadásban – jelentette az ukrán légierő és helyhatósági vezetők.
Nemzetközi Újabb iráni vezetőt ölt meg egy izraeli légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:18
Az izraeli hadsereg légiereje „likvidálta” az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét – jelentette a hadsereg pénteken.
Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG