3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sztrájkolnak az orvosok, március végén tömegesen fel is mondanának, egy hónap után már kénytelen volt leülni velük az elnök is.

Jun Szogjol dél-koreai elnök az orvossztrájk egy hónappal ezelőtti kezdete óta most először tárgyalt tiltakozó orvosokkal, és felszólította őket, hogy bízzanak az egyetemi helyek növelésével kapcsolatos kormánydöntésben, valamint hogy a válság megoldása érdekében legyenek konstruktívak a megoldásról szóló tárgyalásokon - jelentette hétfőn a helyi média.

A kormány a jövő tanévtől kezdve kétezerrel szeretné növelni az orvosi egyetemekre felveendő hallgatók számát, ami tömeges felháborodást váltott ki az orvosok körében. Az egy hónapja tartó sztrájk során eddig több mint tízezer orvosgyakornok és rezidens adta be felmondását és hagyta ott állását tiltakozásul.

"Arra kérem önöket: ne szabják a tárgyalások előfeltételéül, hogy módosítsuk a felvételi kvóta növeléséről szóló döntésünket"

- mondta az elnök sztrájkoló orvosoknak a szöuli Asan Egészségügyi Központban tett hétfői látogatásán, amiről szóvivője számolt be. Jun hangsúlyozta, hogy fontos az orvosok számának növelése az elöregedő társadalom okozta problémák miatt.

"Az egészségügyi reform teljesítéséhez szükséges, hogy az orvosok és az ápolók - akik mindenkinél jobban ismerik ezt a területet - elmondják véleményüket arról, hogy miben van hiány, mit lenne szükséges fejleszteni" - közölte Jun, hozzátéve; "kérem bízzanak a kormányban, és vegyenek részt a párbeszédben".

A sztrájkoló orvosok továbbra is kitartanak amellett, hogy nincs szükség több szakemberre az országban, jóllehet már a csaknem tízezer rezidens tömeges felmondása miatti orvoshiány is egészségügyi válságot okozott az 51 millió lakosú országban. Az egészségügyi minisztérium szerint ezzel zsarolják a kormányt és a lakosságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtó párbeszédre törekednének.

A tiltakozáshoz az orvosi egyetemek hallgatói és az orvosprofesszorok is csatlakoztak. A professzorok március 25-re a rezidensekéhez hasonló tömeges felmondási akciót jelentettek be.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség házkutatásokat tartott, bizonyítékokat foglalt le, és kihallgatta a legnagyobb orvosi egyesületek vezetőit. Pak Mjonghát, a dél-koreai orvosi kamara vezetőjét hétfőn már harmadik alkalommal hallgatta ki a helyi rendőrség. Pak szintén a párbeszédet szorgalmazta, mindazonáltal tagadja, hogy bármi köze volna az orvosok tömeges felmondásához.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG