3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szépen emelkedtek nyár közepén a hazai fizetések, a reálkereset is 10 százalék felett nőtt.

Júliusban a bruttó átlagkereset 290 500 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január–júliusban pedig a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt – közölte a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankár.hu-val.

Az év első hét hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25  százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – magyarázza az adatokat KSH.

2017. júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 290 500 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 193 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 200 900 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,1  százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2017. január–júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 290 300 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (571 900 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (180 300 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 108 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9000, illetve 8500 forint.

193 ezer az átlag

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 193 100 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 201 000 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 304 400 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.

10 százalék felett a reálkereset

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,3  százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,1  százalékkal emelkedett. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó keresetek a bruttó átlagkereseteknél némileg jobban, 12,7  százalékkal nőttek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG