4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Amellett, hogy hétfőre kiderül, ki igazgatja tovább az ország sorsát, rengeteg makroadat is érkezik majd. Egyebek mellett jelentést kapunk a márciusi inflációról, a külkereskedelmi forgalomról, de az idegenforgalom vagy az építőipar februári teljesítményének adatait is közli a KSH. Emellett az is kiderül, hogy márciusban hogyan alakult az államháztartási hiány.

Hétfőn teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a külkereskedelmi forgalom februári alakulásának első becslését. Januárban az export euróban számolt értéke 10,2, az importé 9,1 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi aktívum 135 millió euróval 698 millió euróra emelkedett. Az export értéke euróban több mint egymilliárd euróval nőtt az előző hónaphoz, tavaly decemberhez képest és 785 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit. Az import 824 millió euróval nőtt havi és 650 millió euróval éves összevetésben.

Szintén hétfőn érkezik az NGM gyorstájékoztatója az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről. Az államháztartás - önkormányzatok nélkül számításba vett - központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta az év első két hónapját. A tavalyi év azonos időszakában 180,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere. Az idei kéthavi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 38,7 százalékának felel meg.

Dupláz a kedd is

Kedden a kereskedelmi szálláshelyek februári forgalmának adatait teszi közzé a KSH. Januárban 10,4 százalékkal nőtt az idegenforgalom, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 11,4 százalékkal emelkedett. A szállásdíjakból 9,3, a vendéglátásból 24,2 százalékkal emelkedtek a bevételek és 26,6 milliárd forintot tettek ki.

Emellett kedden jelenik meg a fogyasztói árak márciusi alakulásáról szóló statisztika is. Februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek. Az elemzők 2,0 százalékos februári inflációt vártak az előző két havi egyformán 2,1 százalék után. Az év második hónapjában a szeszes italok, a dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt a legnagyobb mértékben. Az év első két hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal emelkedtek.

Lazább lesz a hét második fele

Miután szerdán megjelenik a Magyar Nemzeti Bank márciusi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve, csütörtökön az ipari termelés februári adatának második becslését közli a KSH. A pénteken kiadott első becslés szerint februárban az ipari termelés 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt.

Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedett a szezonálisan és a munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás februárban. A termelés az év első két hónapjában 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. Szintén csütörtökön teszi közzé a KSH a mezőgazdasági termelői árak alakulásának februári statisztikáját.

Végezetül pénteken az építőipari termelés februári teljesítményéről közöl statisztikát a KSH. Januárban rekordot döntött az építőipar növekedési üteme: a termelés volumene 43,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az épületek építésének volumene 48,4 százalékkal, az egyéb építményeké 33,4 százalékkal nőtt, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 6,4 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG