3p
Berlin és Brüsszel nagy reményeket fűz ahhoz, hogy Ankarával megállapodásra juthat a menekült-kérdésben a vasárnap kezdődő G20-as csúcson. Az EU vezető fővárosai számára fogy az idő, hiszen az integráció már rendkívül rossz állapotban van. A politikai epicentrum Európában a nemzeti szuverenitás visszaszerzése felé tolódik el.

A törökországi kikötőváros Antalya ad otthont vasárnap és hétfőn a következő G20-as találkozónak. Obama elnök és Putyin elnök mellett Merkel kancellár is részt vesz a nagyszabású eseményen, amely többek között a szír polgárháború állását és a menekültválságot is megvitatja.  Berlin és Brüsszel gyakorlatilag 3 milliárd eurót ígért Ankarának azért, hogy megvédje az EU dél-keleti külső határait. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első elnökhelyettese már tegnap a török fővárosban tárgyalt, előkészítendő a remélt megállapodást a G20 csúcson.

Ankara fél szeme a kurdokon

Az ankarai kormányzat a csúcstalálkozó előtt mindazonáltal megismételte azon vitatott javaslatát, amely szerint Észak-Szíriában egy pufferzónát kellene létrehozni. Ez a zóna Erdogan elnök egy szerdai beszéde szerint „meg lenne tisztítva a terroristáktól” és védelmet nyújthatna a polgárháborús menekülteknek és megkönnyíthetné visszatérésüket hazájukba. Ki kell emelni, hogy Törökország 2011 óta kerek 2.2 millió szír menekültet fogadott be. De a nyugati NATO partnerek szkeptikusan állnak Erdogan javaslatához.

Egyrészt szerintük ez a szír szuverenitás megsértését jelentené, másrészt gyanújuk szerint a javaslat mögött az a burkolt szándék húzódhat meg Ankara részéről, hogy megakadályozza az egybefüggő kurd területek létrehozását.

Lepörög a homokóra

Márpedig az Európai Uniónak rövid időn belül választ kell találnia a szír (afgán, stb.) menekültválságra. A Dublini szabályok már értelmüket vesztették, egyes tagállamok a látszatával sem törődnek annak, hogy a beérkezett menekülteket regisztrálni kellene. Ez sajnos nem részletkérdés, mert ez az integráció alapját érinti. Az európai integráció kiszélesítése és mélyítése jogállamok között valósult meg, tudatos egymásrautaltságot hozott létre, hogy a kontinentális békét fenntartsa és a jólétet emelje. Ez a rendszer évtizedekig megbízható kompromisszumokat és konszenzusokat produkált, mert működött egy olyan nemzetállami viselkedési kódex, amelyet ráadásul még a Lisszaboni Szerződésbe is kodifikáltak a „lojális együttműködés alapjaként”.

Dezintegrációs tendenciák

Napjainkban ebből az egymás iránti bizalomból egyre kevesebb érződik, ez pedig akadályozza a harmonikus együttműködést. Súlyosan és látványosan akadozik az európai integráció koordinációs mechanizmusa.

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy az EU alapvető eredményei és alapértékei kerültek volna veszélybe. Ilyenek a közös valuta és a nyitott határok fenntartása, illetve a munkaerő szabad mozgása, továbbá az a feltételezés, hogy ha egyszer egy ország az EU tagja lett, akkor ebből soha nem hátrál vissza.  A politikai epicentrum Európában a nemzeti értékek és a nemzeti szuverenitás visszaszerzése felé tolódik el. Figyelmeztető jel, hogy a múlt évszázadban Jugoszlávia az EU-hoz hasonló rizikófaktorokkal bírt, amely aztán egy politikai megrázkódtatás során a dezintegrációjához vezetett. Egy közös valutával rendelkezett, de elképesztő regionális egyenlőtlenségekkel. Népek és államocskák uniójaként funkcionált, amelyet csak lazán tartott össze bármifajta közös identitás, miközben az egyes népcsoportok saját érdekeiket egyre inkább előtérbe tolták a közös rovására. A folytatást ismerjük.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG