A törökországi kikötőváros Antalya ad otthont vasárnap és hétfőn a következő G20-as találkozónak. Obama elnök és Putyin elnök mellett Merkel kancellár is részt vesz a nagyszabású eseményen, amely többek között a szír polgárháború állását és a menekültválságot is megvitatja.  Berlin és Brüsszel gyakorlatilag 3 milliárd eurót ígért Ankarának azért, hogy megvédje az EU dél-keleti külső határait. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első elnökhelyettese már tegnap a török fővárosban tárgyalt, előkészítendő a remélt megállapodást a G20 csúcson.

Ankara fél szeme a kurdokon

Az ankarai kormányzat a csúcstalálkozó előtt mindazonáltal megismételte azon vitatott javaslatát, amely szerint Észak-Szíriában egy pufferzónát kellene létrehozni. Ez a zóna Erdogan elnök egy szerdai beszéde szerint „meg lenne tisztítva a terroristáktól” és védelmet nyújthatna a polgárháborús menekülteknek és megkönnyíthetné visszatérésüket hazájukba. Ki kell emelni, hogy Törökország 2011 óta kerek 2.2 millió szír menekültet fogadott be. De a nyugati NATO partnerek szkeptikusan állnak Erdogan javaslatához.

Egyrészt szerintük ez a szír szuverenitás megsértését jelentené, másrészt gyanújuk szerint a javaslat mögött az a burkolt szándék húzódhat meg Ankara részéről, hogy megakadályozza az egybefüggő kurd területek létrehozását.

Lepörög a homokóra

Márpedig az Európai Uniónak rövid időn belül választ kell találnia a szír (afgán, stb.) menekültválságra. A Dublini szabályok már értelmüket vesztették, egyes tagállamok a látszatával sem törődnek annak, hogy a beérkezett menekülteket regisztrálni kellene. Ez sajnos nem részletkérdés, mert ez az integráció alapját érinti. Az európai integráció kiszélesítése és mélyítése jogállamok között valósult meg, tudatos egymásrautaltságot hozott létre, hogy a kontinentális békét fenntartsa és a jólétet emelje. Ez a rendszer évtizedekig megbízható kompromisszumokat és konszenzusokat produkált, mert működött egy olyan nemzetállami viselkedési kódex, amelyet ráadásul még a Lisszaboni Szerződésbe is kodifikáltak a „lojális együttműködés alapjaként”.

Dezintegrációs tendenciák

Napjainkban ebből az egymás iránti bizalomból egyre kevesebb érződik, ez pedig akadályozza a harmonikus együttműködést. Súlyosan és látványosan akadozik az európai integráció koordinációs mechanizmusa.

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy az EU alapvető eredményei és alapértékei kerültek volna veszélybe. Ilyenek a közös valuta és a nyitott határok fenntartása, illetve a munkaerő szabad mozgása, továbbá az a feltételezés, hogy ha egyszer egy ország az EU tagja lett, akkor ebből soha nem hátrál vissza.  A politikai epicentrum Európában a nemzeti értékek és a nemzeti szuverenitás visszaszerzése felé tolódik el. Figyelmeztető jel, hogy a múlt évszázadban Jugoszlávia az EU-hoz hasonló rizikófaktorokkal bírt, amely aztán egy politikai megrázkódtatás során a dezintegrációjához vezetett. Egy közös valutával rendelkezett, de elképesztő regionális egyenlőtlenségekkel. Népek és államocskák uniójaként funkcionált, amelyet csak lazán tartott össze bármifajta közös identitás, miközben az egyes népcsoportok saját érdekeiket egyre inkább előtérbe tolták a közös rovására. A folytatást ismerjük.

Káncz Csaba jegyzete