2p

Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.

Davut Gül Isztambul tartományi kormányzó megerősítette az egyik támadó halálát, helyesbítve ezzel a TRT állami tévécsatorna jelentését, amely két halottról számolt be. A két sérült támadót elfogták.

A Reuters hírügynökség videofelvételein látható, ahogy egy rendőr fegyvert ránt és fedezékbe vonul, miközben lövöldözés hallatszik. Egy vérrel borított személy is látható a képeken. A TRT állami televízió közölte, hogy két rendőr megsebesült. Az NTV kereskedelmi televízió és a DHA hírügynökség korábban azt jelentette, hogy három támadót „semlegesítettek”.

Azok a személyek, akik megtámadták Izrael isztambuli főkonzulátusát, hosszúcsövű fegyverekkel és pisztolyokkal voltak felfegyverkezve – közölte Davut Gül kormányzó újságíróknak.

Két halottról is beszámoltak
Két halottról is beszámoltak
Fotó: DepositPhotos.com

„Az épület egy forgalmas út mellett található. Naponta több ezer autó halad el itt. A támadók autóval érkeztek. Hosszúcsövű fegyverekkel és pisztolyokkal voltak felfegyverkezve” – mondta. Az épület környékét a hatóságok gyorsan lezárták. Akin Gürlek török igazságügyi miniszter közölte, hogy nyomozást indítottak az ügyben.

A három támadó, aki tűzharcba keveredett a rendőrséggel, kapcsolatban állt egy olyan szervezettel, amely „kihasználják a vallást” – jelentette ki Mustafa Ciftci török belügyminiszter.

Elmondta, hogy a támadók közül ketten testvérek voltak. A Habertürk szerint a konzulátus egy magas épület egy vagy két emeletét foglalja el. Izraelnek egyébként jelenleg egyetlen diplomatája sem tartózkodik Törökországban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG