2p
Terrorellenes intézkedési tervet készített a német szövetségi belügyminisztérium az utóbbi hetek támadásai miatt.
Menekültek egy berlini ideiglenes szálláson (fotó: ENSZ, UNHCR)

A csütörtökön Berlinben vitára bocsátott csomag egyebek között előirányozza az idegenrendészeti őrizet szabályainak szigorítását és a terrorszervezetek szolgálatába szegődő emberek német állampolgárságának megvonását kettős vagy többes állampolgárság esetén.

Nincs abszolút biztonság

Thomas de Maiziere belügyminiszter tájékoztatóján kiemelte: nem lehet "abszolút biztonságot garantálni", de mindent meg kell tenni a közbiztonság erősítéséért.

Ezt szolgálja a tárca javaslatcsomagja, amely három területet ölel fel. Az első a szövetségi biztonsági szervek létszámának és technológiájának fejlesztése, a második a megelőzés és a társadalmi integráció erősítése, a harmadik a kemény fellépés a bűnözővé váló külföldiekkel szemben.

A menekültek között merénylők is jöttek

A miniszter hangsúlyozta: szigorúan szét kell választani a terrorizmust és a menekültek ügyét, de nem lehet eltagadni, hogy a würzburgi és az ansbachi merénylő menekült volt, és lehetnek terroristák a menekültek között.

Szigorítanak minden fronton

A biztonság erősítése Németországban című program tervezete már korábban nyilvánosságra került, szerepel benne egyebek mellett a gyorsított kitoloncolás lehetősége, az orvosi titoktartás intézményének lazítása is - de politikusok felvetették a burka betiltását is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG