4p
Moszkva szerint a vádak mögött nem állnak konkrét tények vagy tisztességes nyomozás.

Tisztességes nyomozás lefolytatása helyett alaptalanul vádolták meg Oroszországot a Szkripal-ügyben – mondta az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov szerint a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) végrehajtó tanácsának szerdai hágai rendkívüli ülése megmutatta, hogy "az önmagukat komolyan vevő felnőtt emberek nem hisznek abban a mesében, amely Oroszországnak a Szkripal-ügyben való bűnösségéről szól".

Ebből baj lesz? A NATO is odapörkölt az oroszoknak - Tovább >>>

Lavrov szerint elfogadhatatlan, hogy akár a salisbury-i üggyel kapcsolatban, akár a korábbi helyzetekben – az amerikai választások, szíriai vegyitámadások, vagy a katalóniai referendum – alaptalan vádakkal illetik Oroszországot konkrét tények felmutatása és tisztességes nyomozás helyett. Hozzátette: a felmerülő problémákat nemzetközi jogi síkon, becsületesen, bizonyítékok felmutatásával kell megvizsgálni.

A külügyminiszter szerint több országot kényszerrel vettek rá arra, hogy a Szkripal-ügy miatt orosz diplomatákat utasítson ki, ami szerinte a diplomáciai etika és a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti. Lavrov véleménye szerint az Egyesült Államok vezette Nyugat egyoldalú, kihívó és destruktív természetű lépései a globális irányítás mechanizmusának veszélyes egyensúlyvesztéséhez vezetnek. Washingtonban, Londonban és más nyugati fővárosokban még mindig nem vonták le a tanulságot Jugoszlávia, Irak, Líbia, Szíria és Ukrajna tragédiája után – tette hozzá.

Nem mehet kárára más üzletnek

Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugatnak fel kell fognia, hogy a biztonságnak az euro-atlanti és az ázsiai-csendes-óceáni régióban, csakúgy mint az egész világon "egyenlőnek és oszthatatlannak" kell lennie.  Lavrov sürgette, hogy az Új Start megállapodás alapján kezdődjenek tárgyalások az amerikai hadászati hordozóeszközök korszerűsítésével kapcsolatban felmerülő kérdések rendezéséről. Az orosz-amerikai csúcs, amelynek lehetősége Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök március 20-i telefonbeszélgetése során merült fel, nem szabad, hogy elakadjon a politikai intrikákban és a bürokráciában – tette hozzá.

Ahogy arról korábban már írtunk, a Szkripal-ügy okozta diplomáciai válság keretében Oroszországból kiutasított 60 amerikai diplomata és családtagjaik elhagyták az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének épületét, de ezen kívül számos ország szélnek eresztette a nagyköveteket. Az Egyesült Királyság már korábban kiutasított 23 diplomatát, most számos ország csatlakozott hozzá: az Európai Tanács elnöke hétfőn arról számolt be, hogy mostanáig  tizennégy európai uniós tagállam döntött úgy, hogy orosz diplomatákat utasít ki – a listán az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok mellett biztosan ott van Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Románia, Lengyelország és a Balti-államok, de Ukrajnából is elzavartak 13 orosz diplomatát.

Londonnal való szolidaritásának kifejezésére Magyarország is hazaküldött egy orosz nagykövetet, amit Moszkva a kölcsönösség elve alapján egy magyar diplomata kiutasításával honorált. Erről itt olvashatsz részletesebben >>>

Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés volt ügynökének ügye március elején robbant ki, amikor a férfit eszméletlenül találták meg Salisbury egyik bevásárlóközpontja előtt egy padon. A meg nem erősített információk szerint egy Fentanyl nevű, fájdalomcsillapítókhoz használt, rendkívül erős szertől lettek rosszul.

Szkipal tíz éven át dolgozott a brit szolgálatnak, Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait leplezte le, és a hivatalos orosz vádak szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től. Szkripalt végül 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniába távozott, és rejtélyes körülmények között leszállt az Oroszországból Amerikába tartó gépről.

Elege van az oroszoknak: a Nyugatnak sürgősen vissza kell fognia magát?

Diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett, hogy valakik megmérgezték Szergej Szkripal volt orosz-brit kettősügynököt és lányát még egy pár hete. Miután egyre több jel arra mutat, hogy az orosz kormányzat lehet a mérgezés mögött, kiutasítási párharc kezdődött a világ és Oroszország között. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG