2p
Erdogan a menekültekre szánt EU-s támogatás ügyét is felveti majd az unió vezetőinek.

A Törökországban tartózkodó menekültek megsegítésére szánt EU-s anyagi támogatás teljesítését is felveti majd az uniós vezetőknek Ankara a március 26-i várnai találkozón – mondta Recep Tayyip Erdogan. A török elnök nehezményezte, hogy az ígért hárommilliárd eurós összegből – elmondása szerint – Ankara eddig körülbelül 850 millió eurót kapott meg, miközben Törökországban mintegy három és fél millió szíriai és mintegy ötszázezer iraki menekült tartózkodik. Erdogan kijelentette: Törökország az oktatás és az egészségügy területén a menekültek minden szükségletét kielégíti.

Az Európai Unió és Törökország között 2016 márciusában jött létre a migrációs egyezmény. Ennek keretében az unió eredetileg hárommilliárd eurót ajánlott fel a válság kezelésére, illetve ennek kimerülése esetére újabb hárommilliárdot. A szerződés alapján Törökország visszafogadja a területéről Görögországba jutó menekülteket, miközben az EU befogad Törökországból ugyanannyi szíriai menedékkérőt, mint amennyi illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon.

A márciusi találkozón Erdogan Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozik majd. A legfrissebb adatok szerint Ankara eddig több mint hétmilliárd eurót költött a menekültválság kezelésére, az Európai Bizottság múlt szerdán már a második a második hárommilliárd eurós csomagot jelentette be a Törökországban tartózkodó menekültek ellátására. A 2016-os megállapodás hatályba lépését követően meredeken csökkent az Európába érkező menekültek és migránsok száma.

Hátra van még a feketeleves? Egyre többen lesznek a török menekültek

A Törökországban állandósult üldöztetések elől egyre többen menekülnek el és kérnek menedékjogot Európában. A helyzet azonban egy emberi jogi szervezet szerint sokkal rosszabb is lehetne, ha az EU-val nem lenne együttműködési megállapodásuk. Eközben Törökország háborúzik és menekülttáborokat épít a szíreknek. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG