3p

Újabb dollármilliárdos katonai segélyt küld Amerika Ukrajnának, Oroszország kikötőket támad és sokezer tonna gabonát semmisít meg, mindkét oldalon civilek haltak meg a támadásokban - összefoglaló.

  • Újabb nagy összegű katonai segélyt jelentett be szerdán az Egyesült Államok Ukrajna számára. A védelmi minisztérium (Pentagon) közlése szerint az 1,3 milliárd dolláros (mintegy 433 milliárd forintnak megfelelő összegű) segélyt különösen az ukrán légtér védelmére, valamint a lőszerigények fedezésére szánják. Az MTI által szemlézett tájékoztatás szerint a felszerelést a hadiipari vállalatoktól szerzik be, nem az amerikai hadsereg készleteiről vételezik. A beszerzések között négy NASAMS-légvédelmi rendszer, drónok, illetve a pilóta nélküli repülőeszközök elhárítását szolgáló felszerelések, valamint 150 tartálykocsi, 115 szállítójármű és lőszerek is szerepelnek. Az Egyesült Államok eddig összesen több mint 40 milliárd dollár értékben nyújtott, illetve ígért katonai támogatást a kijevi vezetésnek az ukrajnai orosz hadművelet 2022. február 24-i kezdetét követően.
  • Az ukrán fegyveres erők újabb erődítményekkel és aknacsapdákkal erősítik meg az ukrán-fehérorosz határ védelmét, miután a Wagner orosz zsoldossereg csapatai Fehéroroszországba érkeztek - közölte Szerhij Najev altábornagy, az ukrán Egyesített Erők parancsnoka a Telegramon. "Olyan feltételeket teremtünk, hogy Ukrajna államhatára teljesen átjárhatatlan legyen az ellenséges erők számára" - idézi a parancsnokot az MTI. Kifejtette, hogy egyebek mellett a csernyihivi régióban az ukrán hadsereg kiásott már több mint negyven kilométer hosszú árkot harckocsik behatolásának megakadályozására. Emellett több mint harmincezer, különböző típusú aknacsapdát alakítottak ki a határ mentén. Egy fehérorosz megfigyelőcsoport szerint a napokban a Wagner-zsoldosoknak már a hatodik, 100-120 katonai járműből álló hadoszlopa érkezett meg Fehéroroszországba.
  • Miután Oroszország kilépett a nemzetközi gabonamegállapodásból, amely lehetővé tette az ukrán gabona exportját a fekete-tengeri kikötőkön keresztül, támadásokat is mértek ukrán kikötőkre. Ukrán tisztviselők azt közölték, hogy az orosz támadások 60 000 tonna exportra váró gabonát semmisítettek meg. A gabonaárak ezt követően megugrottak a világpiacon.

A búza árának alakulása. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső
A búza árának alakulása. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a támadásokat terroristatámadásnak minősítette. Szerinte ezzel Oroszország nemcsak Ukrajnát, hanem más országokat is célba vesz. "A megtámadott kikötőkben mintegy egymillió tonna élelmiszert tárolnak. Ez az a mennyiség, amelyet már régen el kellett volna szállítani Afrikába és Ázsiába" - mondta Zelenszkij.
  • Halálos áldozatokról számoltak be Mikolajivban, miután Oroszország csapásokat mért a déli kikötővárosra - közölte az ukrán hadsereg és a helyi kormányzó. A csapásokban összesen 18 ember sebesült meg, a halottak számáról még nem adtak tájékoztatást.
  • Egy tizenéves lány meghalt egy ukrán dróntámadásban a Krím északnyugati részén - közölte a megszállt félsziget Moszkva által kinevezett kormányzója. "A Krím északnyugati részén lévő egyik települést ért ellenséges dróncsapás következtében négy közigazgatási épület megrongálódott" - közölte Szergej Akszjonov egy Telegram-posztban, amelyet a The Guardian szemlézett.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG