2p

Kiverte a biztosítékot az utasok egy részénél az a lengyelországi buszjárat, amelynek száma 666 volt. Mások éppen azért utaztak tengerpartra, hogy egy 666-os buszon utazzanak Hel városába.

Lengyelország egyik legismertebb autóbuszjárata, a 666-os, amely a Balti-tenger partján lévő Hel félsziget Hel városába tartott ezzel a jelzéssel, megszűnik – tudósított a Notes from Poland hírportál.

A járat üzemeltetőjéhez ugyanis rengeteg panasz érkezett a szám miatt. Egy keresztény csoport szerint ezzel a jelzéssel a buszok a sátánizmust terjesztették. A 666-os a nyári hónapokban közlekedett Debki faluból Hel városába, amely az azonos nevű félsziget csücskén helyezkedik el. Ez választja el a Balti-tengert a Puck-öböltől. A térség híres homokos tengerpartjairól, ami a turisták egyik jól ismert célpontjává teszi. A busz régi kedvence volt a turistáknak, miután angolul valóban nagyon különös az elnevezése: 666 to Hel. Ez ugyanis az angol „hell”, azaz „pokol” szóra hajaz. Voltak olyan utazók, akik csak azért keresték fel ezt a vidéket, hogy megtegyék az utat a „666-oson a pokolba”.

A PKS Gdynia busztársaság bejelentette, hogy az egyik számot a feje tetejére állítja. Így a buszok a jövőben 669-es jelzéssel fognak közlekedni. A döntéshez nem mellékeltek külön indoklást, de látva a számokat nem biztos, hogy megszűnnek a szellemi indokkal indított támadások a buszjárattal szemben.

A járat üzemeltetőjéhez rengeteg panasz érkezett a szám miatt. Fotó: Depositphotos
A járat üzemeltetőjéhez rengeteg panasz érkezett a szám miatt. Fotó: Depositphotos

Ezzel azonban még nincs vége a történetnek. A cég kapott hideget-meleget a közösségi médiában döntése miatt. Sokan azzal érveltek, hogy a 666-os önmagában olyan turisztikai érdekesség volt, ami vendégeket vonzott a térségbe. Ez felért egy ingyenreklámmal, ami az egész világon ismert volt a ínyencségeket kereső turisták körében.

Egy külföldi kommentelő megerősítette ezt a véleményt. Azt írta angolul, hogy reméli visszafordítják a változtatást, mert nem akarja, hogy így legyen vége a „666 to Hel” történetének. Marcin Szwaczyk, a PKS Gdynia járattervezési vezetője megerősítette, hogy a mélyen vallásos csoportok kritikája szerepet játszott a döntésükben, hogy 666-ról 669-re változtatták a járat számat.

Ugyanakkor most azt tapasztalja, hogy a „másik oldal”, a számmisztikához másként viszonyulók panaszkodnak a vállalat döntésére. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG