3p

Lefelé módosították a német gazdasági várakozást.

A német szövetségi kormány 0,3 százalékponttal lefelé módosította 2026-os gazdasági növekedési előrejelzését: az őszi 1,3 százalékról 1,0 százalékra. Katherina Reiche gazdasági miniszter a kabinet éves gazdasági jelentésének bemutatásakor azt mondta, hogy a német gazdaságban továbbra sem látszanak a fellendülés „kézzelfogható” jelei.

A jelentés szerint 2025-ben mindössze 0,2 százalékos GDP-növekedést ért el Európa legnagyobb gazdasága, így csak szűken kerülte el a harmadik egymást követő év stagnálását vagy visszaesését. A kormány úgy értékeli, Németország továbbra is lemaradásban van más nagy iparilag fejlett országokhoz képest, különösen az ipari ágazatok maradtak válságban.

Lefelé kellett módosítani az előrejelzést
Lefelé kellett módosítani az előrejelzést
Fotó: Pixabay

A gazdasági kilátások romlását a kabinet részben azzal magyarázta, hogy 2025 második felében gyengébb volt a fellendülés, mint várták, és ennek hatása áthúzódott 2026 elejére is. Bár a kormány több milliárd eurós programokkal – infrastruktúra-modernizáció, klímavédelem, a Bundeswehr megerősítése – próbálja élénkíteni a gazdaságot, ezek a kiadások lassabban fejtik ki hatásukat, mint remélték.

Lars Klingbeil szövetségi pénzügyminiszter szerint gyorsítani kell az állami beruházások végrehajtását, ezért a tervek között szerepel az engedélyezési eljárások felgyorsítása, ám a szükséges jogszabály-változtatások még nem születtek meg. A hitelből finanszírozott „különalapok” („Sondervermögen”) a kormány szerint a növekedés egyik motorjává válhatnak. Az állami beruházásokból elsősorban az építőipar és a védelmi ipar profitálhat, ezek együtt mintegy kétharmad százalékponttal járulhatnak hozzá a 2026-os GDP-növekedéshez.

A német export, amely hagyományosan a gazdaság motorja, tovább gyengélkedik. Az Egyesült Államok magasabb vámjai miatt 2025-ben csaknem 10 százalékkal csökkentek az USA-ba irányuló kivitelek, miközben erősödik a kínai konkurencia. A kormány szerint a globális növekedés és robusztus kereskedelem ellenére a világgazdasági kilátások nehézkesek. Válaszként az Európai Unió és Németország új kereskedelmi megállapodásokat köt a Mercosurral és Indiával a diverzifikáció érdekében.

Az infláció az előrejelzés szerint 2,1 százalékra mérséklődik az idén a 2025-ös 2,2 százalékos átlaghoz képest. A munkaerőpiacon enyhe javulás várható, a munkanélküliség némileg csökken, bár a gyenge ipari konjunktúra 2025-ben munkahelyek leépítését okozta sok nagyvállalatnál.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG