2p
James Mattis, az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint "tragikus lenne" egy katonai megoldás Észak-Korea ellen.

A miniszter pénteken a Pentagonban (védelmi minisztériumban) tartott sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját, nemcsak Észak-Koreáról, hanem a szíriai és az afganisztáni helyzetről, illetve az ott követendő amerikai politikáról is szólt. A tájékoztatón jelen volt Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, valamint Brett McGurk, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz delegált különmegbízott is.

Mattis miniszter Észak-Koreáról szólva leszögezte: "elképzelhetetlen méretű tragédia" lenne egy Észak-Korea elleni katonai akció, az Egyesült Államok a nemzetközi közösséggel összefogva az Észak-Korea körül kialakult helyzet diplomáciai megoldásán dolgozik. Mattis konkrétan Kínát, Japánt, Dél-Koreát, valamint az ENSZ-t említette Washington partnereiként.

Az afganisztáni várható csapatnövelésről szólva a tárcavezető közölte: még nem tette meg ajánlásait Donald Trump elnöknek. A Fehér Ház ugyanis még áprilisban kérte: a Pentagon dolgozzon ki javaslatot arra, hogy milyen létszámú csapatnöveléssel lehetne katonai áttörést elérni a tizenöt éve tartó háborúban. Amerikai sajtóhírek szerint Trump tanácsadói szerint 3000-5000 fővel kellene növelni az amerikai és a koalíciós erők létszámát.

A védelmi miniszter közölte: Szíriában az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció jelenleg éppen azon dolgozik, hogy körbevegye az Iszlám Állam (IÁ) terroristáit, ezt követően pedig megindítsa a katonai hadműveleteket a terrorcsoportok megsemmisítésére. Brett McGurk hozzátette: már megvan a pontos terv arra, miként stabilizálják Rakka városát az IÁ terroristáinak kiűzése után.

Joseph Dunford tábornok kérdésre válaszolva kitért a szír kormány által támogatott erők elleni – a héten végrehajtott – amerikai csapásra is. A vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője elmondta: egyfajta megelőző, "védelmi" csapásról volt szó, amelyre nem kerül többé sor, amennyiben az amerikai erőket nem éri fenyegetés. James Mattis azzal egészítette ki Dunfordot, hogy az amerikaiakat Szíriában e héten ért támadást irániak irányították, bár azt nem tudni, hogy a támadásban részt vettek-e iráni katonák is.

(Korábbi cikkünk Koreáról koreai szemmel itt olvasható.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG