2p
Az új amerikai elnök visszavonhatja az Oroszország elleni szankciókat.
(MTI/AP/Steve Helber)

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában jelentette be, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának".

A megválasztott elnök a többi között arról beszélt, hogy bizonyos ideig fenntarthatja az Oroszország-ellenes szankciókat, de hangsúlyozta:

"ha kijövünk egymással és Oroszország tényleg segít nekünk, akkor miért kellene bárkinek is szankciókat alkalmaznia olyasvalaki ellen, aki nagyszerű dolgokat tesz?".

Bejelentette: felkészült arra, hogy valamikor a január 20-án tartott beiktatási ünnepsége után találkozzék Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

"Megértem, hogy ők szívesen találkoznának velem, és ez számomra abszolút rendben is van".

Együtt az IÁ ellen

Trump - akit néhány nap múlva iktatnak be hivatalába - utalt arra is, hogy a terrorellenes küzdelemben, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésében számít az együttműködésre Moszkvával.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon fenntartja-e az elmúlt évtizedekben az amerikai politikát jellemző "egy Kína-politikát". vagyis Tajvant nem ismeri el önálló entitásként, Trump hangsúlyozta: minden kérdés a tárgyalóasztalon van, köztük ez is.

A leendő elnök leszögezte: Kínával kapcsolatos döntését befolyásolja majd, hogy sikerül-e változást elérni Kína kereskedelmi- és árfolyam-politikájában. Hozzátette: nem az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalával kezdi a munkát a Fehér Házban, előbb tárgyalni akar a kínaiakkal.

Szorosabb kapcsolat

Pénteken került napvilágra az információ, miszerint Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn altábornagy az elmúlt hetekben felvette a kapcsolatot a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel. Ezt egyes sajtóorgánumok úgy értékelték, hogy máris folynak az előkészületek a szorosabb amerikai-orosz viszony kialakítására, de például Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője azt nyilatkozta: mi sem természetesebb, hogy egy-egy ország nagykövete találkozzék a fogadó ország politikusaival.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
Makro / Külgazdaság Feltámadt a költségvetés, de ehhez a választásnak is lesz egy-két szava
Imre Lőrinc | 2025. október 3. 08:33
Minden előzetes várakozásra rácáfoltak a második negyedéves hazai költségvetési folyamatok. A kormányzati szektor 480 milliárd forintos többletet produkált, aminél nagyobbra több mint 8 éve, vagyis 2017 első negyedéve óta nem volt példa. Megnyílt a mozgástér a választási osztogatásokra?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG