3p
Gyönyörűen kínos ügy Amerikában, nem szavazták meg a büdzsét, mindezt Trump beiktatásának évfordulóján.
Donald Trump Forrás: MTI/EPApool/Michael Reynolds

Az Egyesült Államokban a szenátus nem szavazta meg az előírt éjféli határidőig a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását biztosító törvényt. A szenátorok éjfél után is próbáltak még tárgyalni és egyeztetni, de Mitch McConnell, a republikánus frakció vezetője a pódiumhoz lépett, és hivatalosan bejelentette a szavazás kudarcát. A szenátus 50:49 arányban utasította el a törvényjavaslatot.

Mindenki a másikat ekézi

McConnell a demokratákat okolta a kudarcért, cinikus döntésnek minősítette a demokrata politikusok voksait, válaszában azonban Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok csoportjának vezetője megjegyezte, hogy republikánusok is voksoltak a törvény ellen.

A Fehér Ház szintén a demokratákat tette felelőssé. A demokraták törvénytisztelő állampolgárokat ejtettek túszul meggondolatlan követeléseikkel. A demokraták a politikát helyezték a nemzetbiztonságunk, a katonacsaládjaink, a hátrányos helyzetű gyerekek és országunk azon képessége elé, hogy minden amerikait egyformán szolgálhassunk - fogalmazott Sarah Huckabee Sanders szóvivő.

Trumpnak muszáj lesz engednie

Az alkudozás és a vita négy hétig tartott, és Donald Trump elnök még péntek délután is egyeztetett a Fehér Házban Chuck Schumerrel. A demokraták ahhoz kötötték az igenlő voksot, hogy a törvény foglalja magában az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és itt felnőtt mintegy 700-800 ezer fiatalt védő DACA-program folytatását, ezt azonban a republikánus politikusok visszautasították.

Trump tavalyi beiktatásának kapcsán írtunk a korábbi elnökök legfurcsább ceremóniáiról a Privátbankár.hu-n. >>>

A közvetlenül a szavazási kudarc után a szenátusban mondott rövid beszédében Schumer azt mondta, hogy a Fehér Házban folytatott megbeszéléseiken Donald Trump elnök kihátrált egy kétpárti kompromisszumos megoldásból, amelynek az lett volna a lényege, hogy a DACA-program folytatásáért cserében a demokraták megszavazták volna az amerikai-mexikói határra tervezett fal építésének finanszírozását.

A voksoláskor öt demokrata párti politikus a republikánusokkal együtt szavazott, öt republikánus pedig a törvényjavaslat ellen foglalt állást. A republikánusok a kormányzati munka finanszírozásának hosszú távú megoldását szeretnék elérni. A szavazáson betegsége miatt nem volt jelen John McCain republikánus szenátor.

A kormányzati hivatalok elvi leállása éjfélkor megkezdődött, és ez egybeesik Donald Trump elnöki beiktatásának egyéves évfordulójával. Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy finanszírozás híján a kormányzati hivatalok és ügynökségek leálltak. Akkori ez tizenhat napig tartott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG