2p
Kezdjük azt gondolni, hogy sosem egyeznek meg a DACA-programról, ha a szövetségi bírókon múlik.
Donald Trump Forrás: MTI/EPApool/Michael Reynolds

Ahogy arról már korábban írtunk, több ízben is a szövetségi bírók valamelyike akadályozta meg Trump valamelyik rendeletét – előbb a bevándorlást tiltót, majd a dreamer generációt védő DACA-program eltörlését vétózták meg. Trump egyik első intézkedéseinek egyike volt ugyanis, hogy megszüntesse az illegális bevándorlók gyerekeit védő rendeletet, ezzel mintegy 700 ezer fiatal jövőjét téve bizonytalanná. A felfüggesztést most épp a New York-i szövetségi bíró, Nicholas Garaufis kaszálta el, alig egy hónappal az előző ítélet után – akkor a San Franciscó-i bírón, William Alsupon akadt fenn a rendelet.

Garaufis döntése szerint Donald Trump a korábban tervezettekkel ellentétben március elején nem vethet véget a DACA-programnak. Garaufis ezzel a második szövetségi bíró, aki felfüggesztette az elnök döntésének végrehajtását, azzal érvelve, hogy az elnöki döntés "önkényes" volt. Alsup még januárban úgy nyilatkozott, hogy a DACA-programnak mindaddig érvényben kell maradnia, amíg bíróságon vitatják Donald Trump döntését. A San Franciscó-i bíró döntése ellen a kormány fellebbezett, és az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi legfelsőbb bíróság e hét pénteken dönt majd az ügyben.

Sok múlik a programon

A republikánus és demokrata párti törvényhozók ígéretet tettek arra, hogy együttes erővel dolgoznak ki egy olyan átfogó bevándorlási törvényt, amely magában foglalja majd Donald Trump elvárásait is a szigorúbb határvédelemről. A politikusok kedden a szenátusban meg is kezdték a vitát a törvény tervezetéről, emellett a költségvetés kialakításában is fontos ütőkártyát jelentett, hogy végül támogatják-e a rendelet megszüntetését vagy sem, ennek viszontagságairól itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG