3p
Donald Trump üdvözölte a koreai vezetők tervezett csúcstalálkozóját.

Az amerikai elnök Twitteren üdvözölte a két Korea vezetőjének Kim Dzsong Un észak-koreai és Mun Dzse In dél-koreai elnök tervezett csúcstalálkozóját. Donald Trump reményét fejezte ki, hogy lehetséges az előrehaladás és azt írta: majd meglátjuk, mi történik.

A Twitter-bejegyzés szerint: lehetséges előrehaladás az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokon. Évek óta először történt komoly erőfeszítés valamennyi érintett fél részéről. A Világ figyel és várakozik. Talán hamisak a remények, de az Egyesült Államok készen áll arra, hogy elkötelezze magát.

Mike Pence alelnök hozzátette: az Egyesült Államok mindaddig kitart a nyomásgyakorlás mellett, amíg Észak-Korea nem tesz hiteles, ellenőrizhető és konkrét lépéseket az atomprogram felszámolása érdekében.

A katonai hírszerzés vezetője óvatosságra intett Észak-Koreával kapcsolatban, Robert Ashley altábornagy a szenátus hírszerzési bizottsága előtti meghallgatáson elmondta: nem osztja a törvényhozók optimizmusát a legújabb fejlemények kapcsán. Várjuk meg, hogyan alakulnak a dolgok – tette hozzá.

Megtört a jég: tárgyalóasztalhoz ül Kim és Trump?

A tárgyaláson szóba kerül az atomprogram is, a rezsim addig is pihenteti a kísérleteket.

Ahogy arról korábban írtunk, Szöul és Phenjan csúcstalálkozóra készül a két ország határán. A dél-koreai elnöki hivatal szerint Észak-Korea ígéretet tett nukleáris fegyver-és rakétakísérletei felfüggesztésére és készen áll a megbeszélésekre Washingtonnal Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről, valamint az észak-koreai-amerikai viszony rendezéséről. A koreai vezetés a hírek szerint kész lemondani atomfegyvereiről, amennyiben az országot érő katonai fenyegetések ügyét rendezik és erre biztonsági garanciát is kap.

A kínai külügyminisztérium ugyancsak kedden reményének adott hangot, hogy a két Korea folytatni tudja erőfeszítéseit a megbékélés felé. A kínai külügyminisztérium közleményében azt írta: reméljük, hogy minden érintett fél meg tudja ragadni a jelenlegi lehetőséget, munkálkodni fog a közös célért és koncentrált erőfeszítéseket tesz, hogy előbbre vigye a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételének, a helyzet politikai rendezésének folyamatát. Kína kész folytatni, hogy megtegye ez irányú kötelességét

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG