2p

Vagyis nem módosítják a megszokott ütemezést.

Mint lapunk elsőként beszámolt arról, a friss inflációs adatok alapján a nyugdíjasok kompenzációra jogosultak idén, mivel az infláció magasabb, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke volt. A 2,8 százalékos emelés alatta maradt a nyugdíjas kosár szerint számolt 4 százalékos első nyolc havi (a nyugdíjtörvény alapján ezt az időszakot kell figyelembe venni) inflációnak.

Mint rámutattunk, ebből 1,2 százalékos kompenzáció adódik - egyes szakportálok 1,5 százalékkal számoltak, tévesen - amit alapesetben novemberben fizet ki az állam a jogosultaknak. Részben egyösszegben, részben beépítve az év hátralévő részében esedékes nyugdijba.

Az átlagnyugdíj szintjén éves szinten nagyjából 20 ezer forint kifizetését azonban politikai és érdekképviseleti szervezetek szerint korábban ki kellene fizetni, tekintettel arra, hogy az év eddigi szakaszában a nyugdíjasok lényegében hitelezték az államot (mivel kisebb nyugdíjat kaptak eddig, mint amennyi járna). De az érvek között felbukkant, hogy az élelmiszerek ára rendre 7-8 százalékkal emelkedik, márpedig erre az idősebbek több pénzt fordítanak a rendelkezésükre álló jövedelem arányában, mint a fiatalabbak.

A mai Kormányinfón rákérdeztünk Gulyás Gergely miniszternél, hogy szándékában áll-e a kormánynak novembernél hamarabb kifizetni a kompenzációt. A válaszból az derült ki, hogy ilyen terv eddig nem született, mai állás szerint novemberben érkezik meg a pénz a nyugdíjasokhoz. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG