3p

Nagy nap a mai, hiszen hivatalosan is új elnöke van az Egyesült Államoknak.

Nem akármilyen Bibliák

A Biblia, amelyre kezét helyezve Joe Biden felesküdött, igazi családi ereklye – a demokrata elnök korábban kétszer alelnökként, valamint hétszer szenátorként ugyanezt a könyvet használta az esketéskor. Az értékes darab 1893 óta van a család tulajdonában.

Alelnöke, Kamala Harris sem akármilyen példányt választott – az esketéshez használt Biblia az első fekete legfelsőbb bíró, Thurgood Marshall tulajdona volt egykoron.

Már nem Donald Trump a @POTUS Twitteren

A közösségi média felhasználónév átadása is hozzátartozik a hatalomátvételhez – Joe Biden már meg is ejtette első üzenetét, igaz elődjéhez hasonló üzenet-áradatokra tőle nem feltétlenül kell számítani.

Mit írt alá Joe Biden?

Az „aláírási” ceremónia keretében az elnök egy nagy asztalnál három különböző dokumentumot szignózott – ezek a leendő kormánytagok és helyetteseik nevét tartalmazzák, valamint egy beiktatási nyilatkozatot is aláírt.

Ajándékok sora

Szintén a hagyományokhoz tartozik az ajándékok átadása a frissen felesketett elnök-alelnök számára, Nancy Pelosi demokrata képviselőházi elnök, és Mitch McConell, a képviselőházi republikánusok feje prezentálták pártjaik nevében a beiktatásnál használt zászlókat ajándékként. A kongresszus emellett például ezekkel az üvegvázákkal is megajándékozta Bident és Harrist – a tárgyak Peter O'Rourke munkái.

Amanda Gorman

A beiktatási verset író és felolvasó, 22 éves Amanda Gorman minden idők legfiatalabb költője, aki ilyen feladatot kapott – a demokrácia fontosságát hangsúlyozó vers a Capitolium ostromának napján (január 6.) készült el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG