3p
Nem tudott koalícióra lépni a két baloldali erő. 2015 óta ez lesz a negyedik parlamenti választás.
Pedro Sánchez (Fotó: EPA/Juan Carlos Hidalgo)

Spanyolország a választások "megismétlésére van ítélve" november 10-én - jelentette be Pedro Sánchez szocialista ügyvezető kormányfő kedd este rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban.

"Lehetetlen volt teljesíteni a választóktól április 28-án kapott mandátumot. Minden eszközzel megpróbáltam, de lehetetlenné tették" - mondta.

Bírálta az ellenzéki pártokat, amelyekkel az elmúlt hónapokban nem sikerült megegyezni a parlamenti kisebbségben lévő szocialista párt kormányzati elképzeléseinek támogatásáról.

"Sajnálatos módon két konzervatív erő és egy baloldali erő inkább úgy döntött, hogy blokkolja a kormányalakítást"- jegyezte meg.

Nem bármilyen kormány lett volna

Mint mondta, nem "bármilyen kormány" megalakítására törekedett, hanem olyanéra, amelyre véleménye szerint Spanyolországnak szüksége van az előtte álló kihívásokkal szemben. Példaként említette egyebek mellett a Brexitet, a katalán függetlenségi vezetők perében hamarosan várható ítéletet, a társadalmi igazságtalanságok kiigazítását, a munkahelyteremtést és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítását. Pedro Sánchez arra kérte a választókat, hogy november 10-én "még világosabban" mondják ki: "a progresszív úton kívánnak haladni".

Az ügyvezető kormányfő azután állt nyilvánosság elé, hogy a királyi ház közleményben tudatta: "Őfelsége a király (...) megállapította, hogy nincs olyan jelölt, aki számíthat a szükséges parlamenti támogatásra".

Az uralkodó az elmúlt két napban fogadta a spanyol parlamenti pártok vezetőit, hogy felmérje: van-e esély új miniszterelnök megválasztására a törvényben előírt szeptember 23-i határidőig, vagy újabb választásokat kell-e kiírni. Utóbbira hivatalosan várhatóan a jövő héten kerül sor.

4 év alatt 4 választás

2015 óta Spanyolország negyedik alkalommal készül parlamenti választásokat rendezni.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a tavaszi választásokat ugyan megnyerte, de nem szerzett önálló kormányalakításhoz elegendő többségi képviseletet a törvényhozásban.

A pártot vezető Pedro Sánchez, jelenlegi ügyvezető kormányfő júliusi újraválasztása kudarcot vallott, mivel az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali párttömörülés sem támogatta, csakúgy mint a két legnagyobb spanyol ellenzéki párt, a konzervatív Néppárt (PP) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt.

A két baloldali politikai erő sikertelenül próbált koalíciós megállapodást kötni az elmúlt hónapokban, és mindketten kölcsönös bizalmatlanságot emlegettek. Pablo Iglesias, az Unidas Podemos főtitkára szerint a szocialisták valójában nem megállapodásra, hanem a választások megismétlésére törekedtek.

Sánchez szerint viszont az Unidas Podemos és a PSOE koalíciója, amely még közösen sem rendelkezne a parlamenti mandátumok abszolút többségével, nem hozná meg a kívánt stabilitást. Ráadásul "egységes és összetartó" kormányra van szükség, nem pedig "két kormányra egy kormányon belül" - érvelt korábban az ügyvezető kormányfő.

Kik járnak jól az új választással?

A GAD3 közvélemény-kutató intézetnek az ABC című konzervatív napilapban megjelent legutóbbi felmérése szerint a választások megismétlése kedvezne a szocialista pártnak, mivel nagyobb fölénnyel győzne, mint áprilisban, tizennéggyel növelné jelenlegi 123 mandátumát.

A PSOE számára azonban ez sem lenne elegendő az önálló kormányalakításhoz, vagyis elképzelhető, hogy az újabb választások után a mostanihoz hasonló patthelyzet alakul ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG