Hétfőn újabb korlátozásokat jelentett be az Egyesült Államok a kínai chipszektorral kapcsolatban. A harmadik éven belül ez már a harmadik szabályozási csomag, ami a kínai chipgyártási potenciált igyekszik hátráltatni. Ezúttal 140 cég számára nyújtott nyugati exportot korlátoznak, köztük a Naura Technology Group sem kaphat fejlett nyugati technológiát.
Emellett a Piotech, az ACM Research és a SiCarrier technology nevű kínai vállalatok is exportkorlátozásokkal néznek szembe. Az intézkedésre csupán hetekkel Donald Trump beiktatása előtt kerül sor, aki elődje legtöbb Kína-ellenes intézkedését kívánja hatályban tartani.
A mostani csomag főként a Kínába irányuló széles sávszélességű memória chipek kivitelét érinti, de tovább korlátozzák 24 chipgyártáshoz szükséges eszköz, valamint 3 szoftver exportját is. Gina Raimondo kereskedelmi miniszter szerint ezzel Kína katonai modernizációját igyekeznek gátolni. (Forrás: Equilor)

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




