2p
Még márciusban ígérték meg, hogy az idén összesen 3,5 milliárd dollár támogatást adnak. Most 1,48 milliárd dollár hitelt folyósítanak az ukránoknak.

Az 1,48 milliárd dollárból 750 millió dollár az ukrán költségvetés támogatását célozza. Ezen kívül az ENSZ washingtoni központú globális fejlesztési szervezete 382 millió dollárt nyújt tíz ukrán város távhőszolgáltatójának az energiahatékonyság javítására, és 350 millió dollárt kap ugyancsak tíz ukrán város vízszolgáltatója.

IMF-revizorok mennek

A Nemzetközi Valutaalap is nemrég utalta át Ukrajnának a jóváhagyott 17 milliárd dolláros segélycsomag első részletét. Most azért utaznak az IMF szakértői az országba, hogy megnézzék, Kijev végrehajtotta-e a beígért vállalásokat.

Az Európai Bizottság is megküldte már az első, 100 millió eurós részletet a kínált, összesen 1,61 milliárd eurós támogatásból. Az első részletet a következő hetekben további félmilliárd euró átutalása követheti, ha az ukrán parlament ratifikálja a segítségnyújtásról szóló nemzetközi megállapodást és kölcsönszerződést.

Hatalmas az adósságuk

Ukrajnának több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie az idén, egyebek között 2,9 milliárd dollárt az IMF-nek és 0,9 milliárd dollárt más nemzetközi pénzügyi intézményeknek és országoknak. Ezen felül 1 milliárd dollárt kell törlesztenie korábban felvett euróhitele és csaknem 3 milliárd dollárt a belföldi piacokon kibocsátott dollárkötvények után. A csaknem 8 milliárd dollár kiadás nem tartalmazza azt a 3,5 milliárd dollárt, amennyivel a Naftogaz adós a Gazpromnak a korábbi gázszállításokért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
Makro / Külgazdaság J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Terrorcselekmény történt Isztambulban
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:08
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.
Makro / Külgazdaság Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:59
Kiszivárgott: hatalmas üzletre készül Budapesten Orbán Viktor és J. D. Vance.
Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG