2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A cseh kormány újabb katonai segélyszállítmányt hagyott jóvá Ukrajnának, és továbbra is küldeni fog felszereléseket a készletekből - közölte csütörtökön a védelmi miniszter.

Jana Cernochova beszámolója szerint tavaly óta a hadsereg eddig 38 harckocsit, 55 páncélozott járművet, négy repülőgépet és 13 önjáró löveget küldött. Emellett a minisztérium katonai egészségügyi anyagokat, valamint sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi anyagokat, katonai felszereléseket, lőszert és alkatrészeket adományozott Ukrajnának.

A prágai kormány szerdán döntött egy újabb szállítmányról Ukrajna számára - jelentette ki Cernochova anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

Karel Rehka vezérkari főnök elmondta, hogy Csehország mindenképpen további szállítást tervez, sőt, néhánynak már ütemterve is van. A védelmi ágazat minden egyes Ukrajnába küldött haditechnikai cikket alapos mérlegelés után választott ki, hogy ne gyengítse a cseh hadsereget. Hozzátette, hogy soha nem tapasztalt politikai nyomást semmilyen felszerelés szállítására vonatkozóan, ami ellentmondana az ő ajánlásával.

Cernochova azt is elmondta, hogy több mint ezer ukrán menekült, főként nők, gyermekek és idős férfiak találtak menedéket a védelmi minisztérium szálláshelyein.

Mindketten arra emlékeztettek, hogy ukrán katonákat képeznek ki a közép-morvaországi Olmütz melletti Libavá területén. A helyszínen jelenleg is folyamatban van egy újabb csoport kiképzése.

Rehka elmondta, hogy a múlt év végén cseh kiképzésen vett részt az ukrán gépesített zászlóalj több mint 600 tagja, valamint a vegyi csapatok egészségügyi személyzetének és a mérnöki csapatoknak mintegy 50 szakembere.

Petr Fiala miniszterelnök a szerdai varsói megbeszélések után közölte, hogy a cseh kormány katonai segélye Ukrajnának az orosz támadás kezdete óta tízmilliárd koronát (160 milliárd forintot) tesz ki.

Csehország 1999 óta a NATO tagja. Prága Ukrajna egyik legelkötelezettebb támogatója.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG