2p

Franciaország legnagyobb légiforgalmi irányítói szakszervezete (SNCTA) országos sztrájkra szólította fel a munkavállalókat szeptember 15- én és október 13-án – adja hírül az euronews.com.

Az első alkalom egybeesik a rögbi világbajnoksággal, amely több ezer embert vonz az országba. A szakszervezet  ily módon tiltakozik a megugró infláció miatt. Az országos sztrájk következtében számos járatot törölnek majd. A munkabeszüntetés hatással lehet a francia légteret átszelő más országokból érkező járatokra is. 

Hogy még nagyobb legyen a közlekedési káosz, a párizsi metró dolgozói is sztrájkot hirdettek a rögbi világbajnokság idején, amely az előzetes információk szerint egészen október 28- ig tarthat. Ennek oka most az, hogy míg a mozdonyvezetők pluszfizetést kapnak a rendezvény ideje alatt nyújtott többletszolgáltatások elismeréseként, az állomások személyzetének viszont nem ajánlottak fel további fizetést. A párizsi tömegközlekedési dolgozókat képviselő FO-RATP szakszervezet tagjai felmondással, kilépéssel  is fenyegetőznek. A tárgyalások jelenleg is folynak.

Szeptember 16- án az olaszországi repülőterek légiforgalmi irányítói reggel 10 és 18 óra között nyolc órás munkabeszüntetést hirdettek, bár egyes járatok ekkor is védettek, azaz elindulnak. Az olasz polgári légiközlekedési hatóság (ENAC) azt ígéri, hogy néhány nappal a sztrájk előtt közzéteszi a garantált járatok listáját. Érdemes figyelni az érkezésekre-indulásokra, mert a 10 óra előtt és 18 óra után induló járatokat várhatóan nem érinti a sztrájkot, bár előfordulhatnak kivételek.

Az ultramodern Charles de Gaulle Párizsban. Fotó: depositphotos
Az ultramodern Charles de Gaulle Párizsban. Fotó: depositphotos

Már nem ez az első légiközlekedési sztrájkhullám Olaszországban, az olaszországi repülőterek földi személyzete szeptember 8-án is munkabeszüntetést hirdetett. A tervek szerint legközelebb, szeptember 29-én 24 órán át sztrájkolnak az ország repülőtereinek poggyászkezelői. A szakszervezetek nagyobb munkabiztonságot és fizetésemelést szorgalmaznak, a megugró infláció közepette.

Egyelőre nem világos, hogy mekkora lesz a légiközlekedésben emiatt a fennakadás, de ha beváltják ígéretüket, akkor az komoly fennakadáshoz és járattörlésekhez vezethet. Az olaszországi polgári légiközlekedési hatóság, az ENAC megnyugtatta az utazókat, hogy a sztrájkok idején reggel 7 és 10 óra, valamint 18 és 21 óra között garantáltan haladnak a járatok. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG