3p

A legfrissebb hírek szerint nagy bajban vannak a várost védő orosz csapatok.

Ahogy már reggeli háborús hírösszefoglalónkban is jeleztük, az ukrán erők a nehéz terepviszonyok (az esők miatt sártengerré változott vidék) ellenére is haladnak Liman körülzárásával.

Az azóta beérkezett hírek szerint ez tulajdonképpen megtörtént, és az Oszkil-folyó keleti oldalán még korábban kialakított hídfőállást minden irányban ki tudták szélesíteni az ukránok. Déli irányban ez azt jelenti, hogy Kolodjezi felszabadításával már a Limant védő orosz csapatok hátában vannak, és ha nem is ellenőriznek még teljesen minden, a városba vezető útvonalat, a Limant Kreminnával összekötő főút már biztosan nem járható orosz részről.

A hírek szerint Putyin azt a parancsot adta ki ezen a fronton harcoló csapatainak, hogy egyetlen lépést sem hátrálhatnak, és úgy tűnik, hogy Liman orosz védői - akiknek egy része az izjumi ukrán körülzárásból tudott még korábban kimenekülni - bevárták, amíg elvágják a menekülési útvonalaikat. Pontosan nem tudjuk, milyen létszámú orosz erőket zárhatnak így körbe az ukránok, de feltehetően jelentős, több száz, vagy akár több ezer fő lehet a város környéki védelmi állásokban.

Ráadásul az ukránok további fontos településeket is fenyegetnek a front más szakaszain: Borova keleti összeköttetéseit is elvághatják, illetve Kupjansz környékén is sikerült kiszélesíteniük hídfőállásaikat.

Az orosz hadvezetés talán abban reménykedik, hogy a már a frontokra érkező, frissen besorozott tartalékosokkal feltöltött egységek lehetővé teszik az ellentámadást, ám ezek feltehetően sem olyan kiképzést, sem olyan felszerelést nem kaptak, hogy támadó hadműveletekben bevethetők legyenek.

Egy tegnap nyilvánosságra került videón például egy most behívott tartalékos beszél arról, hogy egy-két napon belül Herszonba küldik őket egy harckocsiezred kötelékében.

"Hivatalosan közölték velünk, hogy nem lesz semmilyen kiképzés, mielőtt a háborús zónába küldenek minket. Az ezred parancsnokai is megerősítették ezt. Szeptember 29-én Herszonba küldenek minket. Gondolkozzatok el ezen, döntsétek el magatok, mit kezdtek ezzel. Nem volt lövészet, nem volt elméleti kiképzés, semmi"

- mondta el az orosz katona, akit sikerült is beazonosítania Mark Krutov szakértőnek, aki azt is kiderítette, hogy minden bizonnyal a Moszkva környékén állomásozó 2. gárda-lövészhadosztály egységéhez tartozik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG