Putyin végzetes gyengeségét mutatja a mozgósítás elrendelése

Megvolt tehát a nagy bejelentés, a kedd estéről szerda reggelre halasztott beszédében Vlagyimir Putyin „részleges mozgósítást” hirdetett meg, illetve azzal fenyegetőzött, hogy „minden rendelkezésre álló eszközzel” meg fogják védeni Oroszországot és az orosz népet.

Az orosz mozgósítás lehetősége régóta a levegőben van. Legutóbb a május 9-i nemzeti ünnep előtt merült fel, hogy Putyin meglépheti ezt, akkor még azért, hogy az elakadni látszó orosz offenzívának új lendületet adjon. Akkor elmaradt a nagy bejelentés, azóta viszont a harctéren sokat változott a helyzet, méghozzá nem éppen kedvezően az oroszok szempontjából. Az ukránok az elmúlt hetekben egy váratlan és gyors támadással hatalmas területeket szabadítottak fel Kelet-Ukrajnában, megalázó csapást mérve az orosz – és a „szövetséges” szeparatista – erőkre. Az ukrán előrenyomulás azóta nagyon lelassult, de nem állt meg, az ukránok további, a korábbi hónapokban az oroszok által iszonyatos vér- és anyagi áldozattal, méterről méterre elfoglalt területeket veszélyeztetnek. Ráadásul a részben erről a támadásról a figyelmet elterelni hivatott herszoni ukrán offenzíva sem volt puszta átverés: a Dnyeper jobb partján állomásozó orosz erők továbbra is szorult helyzetben vannak, utánpótlásuk óriási kihívást jelent.

Mennyi is az annyi?

Változtathat ezen a helyzeten a részleges mozgósítás bejelentése? A Putyin után szót kapó Szergej Sojgu védelmi miniszter tájékoztatása szerint ez az intézkedés 300 ezer új, „katonai tapasztalattal, és specializált kiképzéssel rendelkező” katona bevetését teszi majd lehetővé Oroszország számára. Igaz, ezek után azt is mondta, hogy eddig összesen 5 937 orosz katona esett el a „különleges katonai művelet során, míg az oroszok 61 207 ukrán katonát öltek meg, és 49 368-at sebesítettek meg. (Az ukrán, a háború első szakasza óta már sokkal megbízhatóbbnak tekintett adatok szerint 55 110 orosz katonát „semlegesítettek” Ukrajnában, és ha ezt nem is vesszük készpénznek, a Sojgu által közölt szám nagyjából annyira hihető, mint ha arról beszélt volna, hogy három napon belül beveszik Kijevet.)

Ha ennek ellenére hiszünk Sojgunak, a 300 ezres szám igen félelmetesnek hangzik, hiszen jelen tudásunk szerint eddig nagyjából 100-150 ezer katonát vethetett be Oroszország Ukrajnában, tehát a most mozgósítottak akár csak felének Ukrajnába vezénylése is jócskán megemelné a bevethető erők számát. Az is nyilvánvaló volt, hogy az orosz erők jelentős létszámproblémákkal küzdenek, Harkiv megyében például azért is haladhatott a látott elképesztő sebességgel az ukrán ellentámadás, mert a frontvonalak mögött gyakorlatilag nem voltak orosz egységek, amelyek a front áttörése után megállíthatták volna az ukránokat.

Az elmúlt hónapokban az orosz győzelemben reménykedők nem véletlenül mantrázták azt az újabb és újabb orosz kudarcok láttán, hogy „na, majd ha Putyin mozgósít, akkor megmutatja az igazi erejét Oroszország, és reszkethet Ukrajna”. Igaz, egy teljes mozgósítás nagyjából kétmillió főt érintene, de ne legyen kétségünk afelől, hogy 300 ezer jól kiképzett, jól felfegyverzett orosz katona is valóban döntő fordulatot hozhatna a frontra.

Csakhogy a hangsúly itt nem a 300 ezren, hanem a jól kiképzetten és a jól felfegyverzetten van. Ilyenből viszont akárhogy mozgósítanak, nem nagyon van az oroszoknak. Az mostanra kiderült, hogy az orosz sorkatonák harcértéke alig van a semmi felett, a donbaszi sikereket is csak a Wagner-csoport zsoldosainak bevetésével, illetve úgy sikerült elérni, hogy iszonyatos tüzérségi összpontosítással addig lőtték az ukrán állásokat, amíg gyakorlatilag üres, cserébe teljesen elpusztult városokban és falvakba vonulhattak be az orosz és a szeparatista haderők egységei. Miután a HIMARS-csapások megzavarták az orosz tüzérség utánpótlását, a korábban is lassú orosz térnyerés gyakorlatilag meg is állt, ahol bármilyen ellenállásba ütköztek az oroszok és valódi harcban kellett volna bevetni a gyalogságukat, ott nem is tudtak tovább nyomulni előre.

Ehhez képest mit tudhatnak majd azok a tartalékosok, akiket most a frontra vezényelhetnek? Nem sokkal többet. Mint egy korábbi cikkünkben megírtuk, egy tavaly indult program ellenére alig 10-20 ezer olyan tartalékos lehet, aki valamiféle szintentartó, a korábbi ismereteket felidéző kiképzést kapott, a többiek egy sok évvel ezelőtti kiképzés emlékeire hagyatkozhatnának csak.

Nekik most minden bizonnyal valamilyen minimum néhány hetes alapozó kiképzésen kellene átesniük, hogy egyáltalán bevethetők legyenek, de komplexebb fegyverrendszerek – mondjuk egy tank vagy egy légvédelmi rendszer – használatának meg- vagy újratanulásához megint hetek, de inkább hónapok kellenek. Azonban Ukrajnában az is bebizonyosodott, hogy a reguláris orosz egységek egész egyszerűen nem képesek a modern harcászat követelményeinek megfelelve harcolni. Ezen pedig nem lehet nemhogy néhány hetes, de még néhány hónapos kiképzéssel sem változtatni.

Feláldozható életek

Mennyi idő alatt lehetne kompetens, modern haderőt varázsolni az orosz hadseregből? Ben Hodges nyugalmazott tábornok, az Európában szolgáló amerikai erők egykori főparancsnoka szerint - aki 2014 előtt több közös programban is részt vett az orosz fegyveres erőkkel - ehhez nagyjából 20 évre lenne szükség. Ugyanis a baj a teljes hozzáállással van, a közkatonák kiképzéséért felelős altisztektől a legfelsőbb szintekig mindenki az önállóságot, a kezdeményezőkészséget büntető, a korrupciótól áthatott környezetben szocializálódott, és ebben kapta a kiképzését is, amelyben a hangsúlyt a felülről érkező parancsok gondolkodás nélküli teljesítésére helyezik. Ahhoz, hogy ezt ki lehessen irtani a közegből, most kellene teljesen a nulláról elkezdeni egy más szellemiségben az altisztek több éves képzését, akik aztán a ranglétrán feljebb lépkedve, tapasztalatokat gyűjtve valamikor egyszer – nagyjából húsz év múlva – eljuthatnának a főtiszti rendfokozatokig, képességeik és kemény munkájuk gyümölcseként. Hát erre most nincs idő, marad tehát a nagyjából a második világháborúra visszavezethető stratégiák alkalmazása egy 21. századi csatatéren, az eddig látott eredményekkel.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy milyen felszerelést kaphatnak ezek az „új” katonák. Persze tudjuk: Putyin itt is csak tartalékol, és az Armata szupertankoktól a hiperszonikus rakétákon át mindenféle csodafegyverek várnak bevetésre. A valóság azonban inkább az lehet, hogy a raktárak mélyéről, a katonai bázisok hátsó udvarairól összeszedett, évtizedek óta elavult eszközöket kaphatnak, amelyek nagy tömegben ugyan képesek korlátozott eredményeket elérni, egy az egyben jelentősen alulmaradnak az ukránok által bevetett nyugati fegyverekkel és fegyverrendszerekkel szembeni összevetésben.

De a harchoz nemcsak fegyverek kellenek, hanem élelem, lőszer és ruha is. Az oroszok logisztikai problémái közismertek – ha eddig 150 ezer katonát nem sikerült jól ellátni a fronton, akkor mire számíthat mondjuk 300 ezer katona? Hát nem sok jóra.

Mindezek fényében akkor mire lehetnek alkalmasak a most behívott tartalékosok? Egyrészt felszabadíthatnak olyan, viszonylag jobban kiképzett és felszerelt egységeket, amelyek most mondjuk az orosz határokon állomásoznak, és ezeket lehet a frontra küldeni. De túl sok tartalék már itt sem lehet a rendszerben, a múlt héten például az derült ki, hogy a Szentpétervár környékét védő légvédelmi alakulatok felszerelését is Ukrajnába szállították.

Ha – mint az a keddi hírek és Putyin mai beszéde alapján nagyon úgy tűnik – tényleg végrehajtják a megszállt ukrán területeken a „népszavazásokat”, és ezek nemsokára az orosz jog szempontjából Oroszország részének minősülnek majd, akkor a most behívott tartalékosokat is ki lehet majd vezényelni az ukrán frontra. De, mint láttuk, támadó hadműveletekre nem lesznek alkalmasak, legfeljebb tényleg a második világháborús módon: golyófogóként tömegben az ellenség felé hajtva, a hátukban most nem NKVD-s „záróegységekkel”, hanem Wagner-zsoldosokkal vagy csecsen „különleges erőkkel”, akik fegyverrel kényszerítik saját bajtársaikat előre. Ha így lesz, akkor még a mostanihoz képest is tömegesen fognak hullani az orosz katonák.

Valószínűbb azonban, hogy a fronton arra használhatják ezeket a most behívott egységeket, hogy betömjék az orosz védelmi vonalakon tátongó réseket. Így nem fordulhatna elő az, ami most megtörtént, hogy az ukránok a front áttörése után hosszú kilométereken át ellenállással alig találkozva száguldhattak előre az orosz állások hátában.

Mindenesetre sokat mond az orosz tartalékosok – és persze a már most Ukrajnában harcoló orosz egységek – harci szelleméről és harcértékéről, hogy tegnap jelentették be a parancsmegtagadásért, a dezertálásért, a szándékos fogságba esésért, vagy éppen a fegyverek megrongálásáért kiszabható büntetési tételek drasztikus emelését is.

"Nem blöffölök"

Putyin tehát ezzel a bejelentésével gyakorlatilag elismerte egyrészt, hogy a hosszú hónapokon át gyűjtögetett, az ukrán határokra felállított csapatai sem minőségben, sem mennyiségben nem elegendőek az ukránok nemhogy legyőzésére, de megállítására sem, másrészt azt is, hogy fő célja immár a jelenleg orosz kézen lévő területek megtartása, és nem a további előrenyomulás.

Más szempontból is az orosz elnök gyengeségét mutatja a részleges mozgósítás elrendelése. Ez ugyanis, a teljes mozgósítással ellentétben, lehetőséget ad arra, ahogy eddig is, most is a szegényebb orosz régiók többségében valamilyen kisebbséghez tartozó, nagyon kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező lakosait bújtassák egyenruhába és vezényeljék ki a frontokra, ahonnan komoly eséllyel már csak koporsóban vagy megnyomorodva térnek majd haza. A részleges mozgósítás viszont lehetőséget ad arra, hogy a behívók ne fenyegessék a moszkvai, szentpétervári elit, vagy éppen az orosz közigazgatást és gazdaságot működtető középrétegek tagjait és gyermekeit sem.

A katonai kudarcok nyomán Putyinra egyre nagyobb nyomást helyeztek a „héják” a háború további eszkalációját, a mozgósítást követelve, miközben a másik oldalon is egyre nagyobb az elégedetlenség az értelmetlen, ráadásul vereséggel fenyegető háború miatt. Az orosz elnök a mostani lépésekkel úgy próbál valamit adni az előbbieknek, hogy nem haragítja nagyon magára az utóbbiakat – de ez azt is mutatja, hogy már kénytelen ilyen lavírozásokra, és a kijevi győzelmi parádé tervezgetése helyett a saját háta mögé is kell tekintgetnie.

De semmi sem mutatja jobban az orosz elnök gyengeségét, mint a „népszavazások” gyors elrendelése, és ennek folyományaként a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetőzés, ami így most már az Oroszország részének nyilvánított ukrán területek elleni támadásokra is vonatkozhatna. Ha azzal nem is foglalkozunk, hogy milyen erőt mutat az, akinek egy bejelentéshez hozzá kell tennie azt, hogy „Ez nem blöff”, ez a lépés egyértelműen azt mutatja, Putyin annyira nem bízik saját csapataiban, hogy kénytelen megnyitni azt a lehetőséget, hogy nukleáris fegyverek bevetésével állítsa meg az ukránok előrenyomulását.

Mindenesetre az orosz nép azon része, amelyik megteheti, már beárazta Putyin legújabb lépését: a még működő nemzetközi légijáratokra néhány óra alatt elkapkodták a jegyeket azok, akik nem szeretnék megkockáztatni, hogy fegyverrel a kezükben kelljen megvédeniük Ukrajna orosznak minősített földjét, az orosz tőzsde pedig mélyrepülésbe kezdett. Utóbbi okai között az is ott lehet, hogy ez a lépés indirekt módon még az orosz gazdaság állapotáról is sokat mond. A mozgósítás elleni egyik fő érv korábban az volt, hogy az orosz gazdaságot nagyon megviselné, ha hirtelen eltűnne a munkahelyekről többszázezer ember. Úgy tűnik, a szankciók hatására már utcára került annyi munkaképes korban és állapotban lévő ember, hogy ez már ne okozzon további fejfájást.

Mi várható tehát most? Mivel a népszavazások eredményét senki, de legfőképpen a kijevi vezetés nem fogja elismerni, és az ukránok valószínűleg továbbra is harcolni fognak országuk felszabadításáért, valószínűleg Putyinnak ezt a tétjét is meg fogja adni Ukrajna és a NATO. Reméljük, mégis az derül ki, hogy ezúttal is blöffölt az orosz elnök, vagy ha mégsem, akkor lesznek valakik, akik meg merik tagadni a nukleáris fegyverek bevetésére szóló parancsokat.