Már csak néhány nap van hátra a második világháborúban aratott szovjet győzelem május 9-i ünnepnapjáig, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök talán a legfontosabb állami ünnepként kezelt eddigi országlása alatt is, háborús időkben pedig nyilvánvalóan még nagyobb szimbolikus jelentőségre tehet szert.
Néhány hete még arról szóltak a hírek, hogy az orosz elnök május 9-éig akar valamilyen látványos eredményt elérni az ukrajnai „különleges katonai művelet” során, de nagyon úgy tűnik, hogy ez nem fog összejönni. Mariupol elfoglalása lenne talán az, amit el lehetne adni nagyobb eredményként, ám a várost gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé, így „felszabadítását” még az orosz állami propagandával hatékonyan megdolgozott közvéleménynek is nehéz lenne valamiféle nagy győzelemként tálalni, ráadásul jelen pillanatban még az utolsó ukrán védők tartják is magukat az Azovsztal üzem területén.
Állnak a háborúban
Jelenleg az ukrán és nyugati elemzők inkább azt találgatják, milyen további, a háború döntésre vitelét célzó eszkalációs lépés bejelentését tervezi Putyin a jeles napra. A legtöbbször az merült fel, hogy az orosz elnök végre elismeri: nem valamiféle korlátozott léptékű „katonai művelet” zajlik Ukrajnában, hanem valódi háború. A hadiállapot bejelentése pedig magával hozhatná az eddig halogatott orosz mozgósítás megkezdését is.
Ennek lehetősége természetesen már korábban is felmerült, és sokszor emlegették úgy, mint lehetséges döntő fordulatot a háború menetében. Rendben van, az ukránok keményen ellenálltak, sikereket értek el, de ha Putyin bevállalná a mozgósítás elrendelésének népszerűtlen döntését, akkor az olyan erőfölényt hozna az oroszoknak, amit aztán komoly harctéri eredményekre is átválthatnának – szól nagyjából a gondolatmenet. De valóban akkora fordulatot jelentene a mozgósítás a háború menetében?
Az tény, hogy az orosz haderőnek komoly létszámproblémái vannak. Az utóbbi időszakban számos – bár természetesen csak közvetett adatokra alapozott – elemzés jelent meg arról, hogy az Ukrajnában bevetett orosz egységek mekkora veszteségeket szenvedtek el. Hétfőn éppen a brit védelmi minisztérium közölte azt a becslését, miszerint az orosz taktikai zászlóalj-harccsoportok (BTG) negyede harcképtelen állapotban lehet.
Arról is érkeztek hírek, hogy a május 9-i díszszemlén is kevesebb katona és harci jármű fog részt venni: tavaly 12 ezer katona és 191 jármű, idén viszont csak 10 ezer katona és 130 jármű fog felvonulni. Utóbbiak közül teljesen hiányozni fognak a T-80BVM tankok, a Szoltszepek lángszóró-rakétavetők, valamint a Pancir-S légvédelmi rendszerek. Ennek okát persze nem közölte az orosz hadügyminisztérium, mindenesetre mindhárom harci járműre nagy szükség van Ukrajnában, így logikus azt feltételezni, nincs annyi belőlük, hogy a front helyett a Vörös téren vonultassák fel őket.
A bevethető katonák jelenlegi létszámát igen nehéz megbecsülni. A háború előtt az orosz hadsereg nagyjából 220 ezer katonát tartott fegyverben, közülük körülbelül 120 ezret vezényeltek ki a „különleges katonai művelet” céljaira. A veszteségek levonásával ebből mostanra 80-90 ezer maradhatott, de időközben csatlakozott hozzájuk úgy 30-40 ezer „szeparatista”, azaz az elcsatolni kívánt ukrán megyék lakosságából besorozott katona, valamint 10-20 ezer orosz és külföldi zsoldos. Mivel minden egységet természetesen nem lehet a frontra vezényelni (hiszen a létesítményeket működtetni kell, a határok nem maradhatnak őrizetlenül), jelen helyzetben ennél több katonát nem nagyon tud bevetni Ukrajnában az orosz hadsereg.
Ez nem elég ahhoz, hogy döntő fölényt tudjon kialakítani az orosz haderő, még a tüzérségi és légifölényét kihasználva sem – ahogy ez a kelet-ukrajnai harcok alakulásán is látszik. Az oroszok lassan, nagy veszteségekkel nyomulnak előre, és nem tudnak egyszerre, a front összes szakaszán nagy nyomást helyezni az ukrán védelmi vonalakra.
Fegyverbe, fegyverbe! De milyen fegyverbe?
Logikus lépés lenne hát, hogy a hadiállapot kimondásával tartalékosok tömegét aktív szolgálatba helyezve billentsék az oroszok a maguk javára az erőviszonyokat? Oroszországnak papíron mintegy kétmillió tartalékosa van, ekkora embertömeg bevetése természetesen gyorsan feléjük billentené a mérleg nyelvét.
Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű. A kétmillió tartalékosból egy 2019-es adat szerint csupán 4-5 ezren kaptak rendszeres szintentartó kiképzést. Ezen kívánt változtatni egy tavaly indult program, amely keretében nagyvonalú anyagi kompenzációt ajánlottak azoknak a tartalékosoknak, akik vállalták, hogy hároméves szerződés keretében rendszeres, havi kiképzésen vesznek részt. E program célja a nagyjából 100 ezer aktív tartalékos elérése volt, de ennek csak a töredéke valósulhatott meg ilyen rövid idő alatt.
Ha tehát meg is történne több százezer tartalékos behívása, közülük legfeljebb 10-20 ezer lehet olyan, akinek nem kéne átesnie egy ismereteket felidéző alapkiképzésen (és akkor még nem beszéltünk a komplexebb hadi eszközök kezelésének elsajátítását célzó, önmagában is többhetes kiképzésről). A többiek a legjobb esetben is – májustól számítva – hosszú hetek, de inkább hónapok után juthatnának el odáig, hogy megkapták a behívót, bevonultak, kiképzést kaptak, majd kivezényelték őket a frontra. De ez a legjobb eset például azt feltételezi, hogy van elég tiszt és altiszt, aki a front helyett bevethető arra, hogy tartalékosok dirigálásával foglalkozzon – márpedig tisztekből legalább akkora hiánya van az oroszoknak a fronton, mint kiskatonákból.
És még mindig ott van a kérdés: mivel harcolna ennyi új katona? Ugyan az orosz raktárakban, katonai bázisokon hegyekben állnak a fegyverek és a harci járművek, ezek túlnyomó többsége elavult, kétes állapotban lévő eszköz. Kézifegyvereken kívül a tartalékosokat tankokból például több évtizede gyártott és még annál is régebben tervezett T-72-es, T-62-es, sőt akár T-55-ös harckocsikkal lehetne ellátni, ezek harcképes állapotba hozása még a kiképzésnél is több időt venne igénybe, és még azután is kétséges lenne a harcértékük egy 21. századi háborúban.
Rövid távon a mozgósítás két szempontból lenne előnyös az orosz hadsereg számára. Néhány tízezer, rövid időn belül bevethető katonát hozna, hogy a most az országban szétszórt, de egyébként aktív állományban lévő erőinek egy részét le lehetne cserélni bevonuló tartalékosokra, és így a frontra lehetne vezényelni. Ha pedig a háború hivatalosan is háború lenne Oroszországban, akkor hivatalosan is a frontra lehetne vezényelni a sorállományú katonákat. (Ez persze most is megtörténik, de igyekeznek aláíratni velük egy papírt, amivel jogilag hivatásos katonáknak számítanak – aki viszont ezt nem teszi meg, az megtagadhatja a határokon túli szolgálatot, és a hírek szerint sokan így is tesznek.)
Nagy kockázat, kis nyereség
A mérleg másik serpenyőjében ráadásul ott van a várható társadalmi ellenállás: egy általános mozgósítás még a hírek szerint a „különleges katonai műveletet” nagy többséggel támogató orosz lakosság körében is nagy felháborodást váltana ki. Az egyébként is nehéz helyzetben lévő gazdaságra is újabb terhet rakna, ha több százezer aktív munkavállalót hirtelen kirántanának a munkahelyéről, hogy helyette inkább egyenruhába öltöztetve essen-keljen a gyakorlótéren, majd ukrán állásokat rohamozzon valahol Kelet-Ukrajnában.
Nagyon kevés haszonnal, de annál több problémával járna tehát az általános mozgósítás elrendelése Oroszország számára, és az illetékesek a héten már cáfolták is a hadiállapot kihirdetésére és a mozgósítás elrendelésére vonatkozó híreket.
Attól még viszont, hogy stratégiailag hibás, és saját magukat megcáfoló döntés lenne az általános mozgósítás, még megléphetik az oroszok. Végül is az egész háború megindításáról is a legtöbb elemző azt gondolta, csak veszíthet vele Oroszország. Most pedig éppen zajlik a mariupoli Azovsztal acélüzem ostroma, amiről alig egy hete jelentette ki Putyin, hogy nem fog megtörténni, és ez csak a legfrissebb példa arra, hogy az orosz vezetők szemrebbenés nélkül mondanak ellen maguknak és a nyilvánvaló tényeknek is, ha úgy látják jónak.
Egy nagy eredményt viszont mégiscsak elérhet Putyin, ha meglépi az általános mozgósítást. Saját bukását.
Jelenleg ugyanis nincs olyan csoport Oroszországban, amely eléggé erős, nagy létszámú és motivált lenne egy sikeres puccshoz, de a mozgósítással ez megváltozna. Tömegével kapnának ugyanis fegyvert olyanok, akiknek nagyon is sok vesztenivalójuk lenne azzal, ha az ukrán frontra hajtanák őket. Ráadásul ezt a felfegyverzett tömeget összezárnák túlzsúfolt laktanyákba, rossz ellátással, gyenge vezetéssel. Nagyjából ez történt 1917 őszén Oroszországban, és emlékezhetünk rá, annak mi lett a vége (a párhuzamokat Kamil Galejev katonai szakértő hosszan elemezte itt).
Május 9-e igazi kérdése tehát nem az, hogy hajlandó-e Putyin a háború megnyerése érdekében beáldozni valamennyit a népszerűségéből, hanem az, hogy néhány tízezer újabb katona a frontra küldéséért rá mer-e ülni egy puskaporos hordóra.
Egy házaspár kémkedhetett. 
