2p

A Fehér Ház nagyon bizakodó, Ukrajna torkán is lenyomnák Trump tervét.

Egy  Politicónak nyilatkozó washingtoni tisztviselő szerint november végéig, sőt 

„talán már ezen a héten”

megállapodhatnak a konfliktus résztvevői egy az ukrán-orosz háborút lezáró keretmegállapodásban.

Mint szerdán beszámoltunk róla, az Axios írta meg, hogy titkos tárgyalások folynak amerikai és orosz diplomaták között a háború lezárásáról – úgy tűnik, a Fehér Ház szerint ezek nagyon közel járnak egy megállapodáshoz.

A Politico azt írja, hogy a Pentagon egy magas rangú vezetője és két amerikai tábornok szerdán Kijevbe utazott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkoznak.

Az Axios szerint a megállapodás a Trump-féle gázai béketervre emlékeztetne, és 28 pontot tartalmazna.

Aggodalomra adhat viszont okot, hogy egyelőre senki sem tud arról, hogy a béketervhez érdemben hozzászólhattak volna az ukránok, illetve az Ukrajnát támogató uniós államok képviselői.

„Amit [Ukrajna elé] tálalunk, az észszerű”

.- fogalmazott a Fehár Ház tisztviselője. Washingtonban ugyanis úgy érzik, hogy a fronton történt események, illetve az Ukrajnát megrázó korrupciós botrány miatt most rá tudják venni Zelenszkijt olyan engedményekre, amelyekkel keresztülvihető ez a béketerv.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG