A Pénzügyminisztérium jelenleg is azon dolgozik, hogy ismét „széles körben” elérhetővé tegyék a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), illetve bevezessék a vagyonadót – erősítette meg a GKI 2030 konferencián Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára, amiről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu tudósított.
Fotó: Klasszis Média / Imre Lőrinc
Az államtitkár úgy fogalmazott, nagyon bízik benne, hogy „néhány héten belül” társadalmi egyeztetésre kerül a vagyonadó jogszabálytervezete. Majd hozzátette, hogy egymilliárd forint lesz az értékhatár, az 1 százalékos vagyonadót pedig az e fölötti részre kell megfizetni. „Ez ismétlődő, tehát nem egyszeri adókötelezettség lesz” – jelezte.
Az adó alapjául szolgáló vagyonelemeket „a lehető legszélesebb körben” fogják értelmezni. Beleszámítanak majd a céges részesedések, a belföldi és külföldi ingatlanok, ingóságok is, méghozzá azért, mert – mint fogalmazott – „ha egy-egy eszköz kikerülne ebből a körből, akkor oda áramlana a vagyon”.
Kövesdy Attila hozzátette, hogy az ingatlan- és cégértékelésre vonatkozó részletszabályokat is ki kell dolgozniuk. Emellett természetesen, ahol van ilyen kitétel Magyarország és egy másik ország viszonylatában, ott figyelembe veszik a kettős adóztatás elkerülését célzó megállapodásokat is.
A teljes cikkből kiderül, hogy az ősszel még milyen adópolitikai módosítások várhatók a kormányzat részéről, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megújításáról is olvashatnak.
Néhány héten belül indulhat a társadalmi konzultáció.



