3p

A fehérorosz biztonsági erők mintegy hetven olyan újságírót vettek őrizetbe a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, akik az állítólagos tömeges választási csalásokról és az emiatt kezdődött tüntetésekről számoltak be - közölték újságírószervezetek.

Huszonhárman közülük még csütörtökön is őrizetben voltak - jelentette pénteken a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet, a Belorusz Újságírószövetség (BAJ) közlésére hivatkozva. Közlésük szerint a médiamunkásokat önkényesen letartóztatták, megverték, és egyes esetekben hosszabb időre bebörtönözték. A választások napja óta 29 esetben jelentettek a szövetségnek újságírók ellen elkövetett rendőri erőszakot. Legalább hét riporter súlyosan megsérült. 

"Teljességgel elfogadhatatlan a szabad sajtó elleni ilyen támadás, különösen egy európai országban" - mondta Michael Rediske, a Riporterek Határok Nélkül szóvivője az Európai Uniós tagállamok pénteki brüsszeli külügyminiszteri találkozójához időzítve, amelynek egyik fő témája volt, hogy szankciókat készítsenek elő a tiltakozókkal szembeni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen.

Nem csitul az erőszak. Fotó: ifex.org
Nem csitul az erőszak. Fotó: ifex.org

Augusztus 9-e óta az internet teljesen vagy részben elérhetetlen - tették hozzá. A legtöbb hírportál továbbra is le van tiltva.

Fehéroroszországban a választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken önmérsékletre és nyugalomra intett mindenkit Fehéroroszországban, ahol a múlt vasárnapi elnökválasztás óta pénteken hatodik napja tartottak a tüntetések - közölte szóvivője, Stephane Dujarric, hozzátéve: a főtitkár szoros figyelemmel követi a fehéroroszországi helyzetet.

Szavai szerint az ENSZ vezető diplomatája annak fontosságát hangsúlyozta, hogy minden fehérorosz ember számára biztosítsák polgári és szabadságjogainak gyakorlását, beleértve azt, hogy a törvényeknek megfelelően, békésen fejezhessék ki nézeteiket - hangsúlyozza a kínai hírügynökség által ismertetett nyilatkozat.

Guterres felszólította a fehérorosz embereket, hogy párbeszéd útján kezeljék a választások után elszenvedett sérelmeiket, és őrizzék meg a békét az országban.

Előzőleg pénteken Dujarric azt mondta, hogy a világszervezet üdvözli a letartóztatottak egy részének csütörtök éjjeli szabadon bocsátását, és a szabadon bocsátások folytatását szorgalmazta.

"Értesültünk a fehérorosz belügyminiszternek az erő alkalmazása miatt tett bocsánatkérő nyilatkozatáról, és a szóban forgó incidensek és vádak alapos kivizsgálását várjuk" - mondta szokásos napi internetes sajtótájékoztatóján.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete a folyamatosan változó helyzetre tekintettel kapcsolatban marad a fehérorosz hatóságok New York-i, genfi és minszki képviselőivel - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG