2p
0,5 százalék volt az infláció novemberben. Drágultak a szeszes italok, dohányáruk, olcsóbb lett az üzemanyag - közölte a KSH.

12 hónap alatt, 2014. novemberhez viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 2 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 21,4, az étolajé 12,9, a cukoré 4,3, a tojásé 2,6 százalékkal nőtt, a tejé 9,5, a sajté 7,5 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 3,7, a tartós fogyasztási cikkek 2, a szolgáltatások 1,4, a ruházkodási cikkek 0,4 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára átlagosan 0,3, ezen belül a palackos gázé 12,8 százalékkal csökkent. Az egyéb cikkekért (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 4,5, ezen belül a járműüzemanyagokért 12,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Mit mértünk mi?Habár novemberhez képest pár forinttal olcsóbban úsztuk meg a nagybevásárlást, egy év távlatában komoly drágulást mértünk decemberben is a Privátbankár Árkosár-felmérésében. Részletek >>>>

1 hónap alatt, 2015. októberhez viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek ára 0,1, ezen belül a cukoré 1,5, a baromfihúsé 0,9, a tejé 0,7, a kenyéré 0,5 százalékkal emelkedett. Csökkent többek között a csokoládé, kakaó (1,3%), a sajt (0,9%) és a sertéshús (0,4%) ára. A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak (0,7%). A tartós fogyasztási cikkek ára 0,3, a szeszes italok, dohányáruké, valamint a háztartási energiáé 0,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül az üdülési szolgáltatásoké 3,3 százalékkal. Az egyéb cikkek ára átlagosan nem változott, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,2 százalékkal csökkent.
  • A fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődtek.

2015. január–novemberben az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődtek.

Megnevezés

Előző hó = 100,0

Előző év azonos hó = 100,0

Fogyasztóiár-index

100,0

100,5

Harmonizált fogyasztóiár-index

100,0

100,6

Maginfláció (szezonálisan kiigazított)

100,0

101,4

Nyugdíjas fogyasztóiár-index

100,0

101,0

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG