2p

Ukrajna bejelentette, hogy felfüggeszti a gázszállítást egy tranzitponton, amely állítása szerint az európai orosz gázszállítások csaknem harmadát érinti. Ukrajna Moszkvát hibáztatja a lépésért, és azt mondja, hogy a szállítást máshová helyezi át.

Ukrajna továbbra is az orosz gáz fő tranzitútvonala marad Európába a háború alatt is, ám az ukrán gázrendszert üzemeltető GTSOU nemrég közölte, hogy szerdától leállítja a Szokhranivka útvonalon történő szállítást, és „vis maiort” hirdetett, amely záradékra hivatkoznak, ha egy vállalkozást valami rajta kívül álló dolog ér – írja a Reuters.

Nehéz tisztán látni az információk között. Fotó: Pexels.com
Nehéz tisztán látni az információk között. Fotó: Pexels.com

A monopolhelyzetben lévő Gazprom azonban azt mondja, hogy „technológiailag lehetetlen” az összes mennyiséget a szudzsai összeköttetési pontra továbbítani nyugatabbra, ahogy a GTSOU javasolja.

A GTSOU vezérigazgatója, Szergij Makogon a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz megszálló erők megkezdték az Ukrajnán áthaladó gázszállítást az ország keleti részén fekvő két, Oroszország által támogatott szeparatista régióba. 

A társaság közölte, hogy nem tud működni a Novopskov gázkompresszor állomáson, mert a megszálló erők folyamatosan beavatkoznak a műszaki folyamatokba. Hozzátették: az érintett szállítás átmenetileg az Ukrajna által ellenőrzött területen található Szudzsa pontra irányatható.

Jurij Vitrenko, a Naftogaz állami energiacég vezetője elmondta a Reutersnek, hogy Ukrajna felfüggeszti az orosz földgáz áramlását a Sokhranivka útvonalon keresztül.

Az Ukrajna nyugati határán fekvő moldovai állami gázvállalat azt közölte, hogy nem kapott értesítést sem a GTSOU-tól, sem a Gazpromtól arról, hogy az ellátás megszakadna.

(The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG