2p

A nyugati hatalmaknak olyan dologra kellene rábólintaniuk, amire eddig nem voltak hajlandóak.

Ukrajna gyorsabban legyőzhetné Oroszországot, ha a nyugati országoktól, köztük Nagy-Britanniától kapott fegyvereket bevethetné oroszországi területek ellen is - jelentette ki Olekszij Nejizspapa admirális, az ukrán haditengerészet parancsnoka a Sky News brit hírtelevíziónak adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett vasárnap.

A katonai vezető kifejezte meggyőződését, hogy ha Ukrajnának lenne ilyen joga, a háború másképp alakulna.

Kijelentette, hogy az ukrán haditengerészet örömmel magához venné azt a két brit hadihajót, amelyet tengerészhiány miatt ki akarnak vonni a brit hadsereg állományából. "Lehetőséget kell kapnunk annak biztosítására, hogy Oroszország örökre feladja a gondolatot, hogy akár Ukrajna felé nézzen, beleértve a tengert is" - fogalmazott. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy viselkedik, mint egy "kisstílű bűnöző, aki ha tudja, hogy visszaütnek neki, nem bocsátkozik verekedésbe" - idézi az MTI az admirálist.

A Storm Shadow rakéta a gyártó MBDA fotóján - mi lenne, ha egyszer Oroszországba irányíthatnák őket az ukránok?
A Storm Shadow rakéta a gyártó MBDA fotóján - mi lenne, ha egyszer Oroszországba irányíthatnák őket az ukránok?

Korábbi, Oroszország vagy az oroszok által annektált Krím területén illetve fekete-tengeri kikötőkben végrehajtott ukrán támadások esetén egyébként már az oroszok már hangoztatták azt a meggyőződésüket, hogy a nyugati hatalmak hírszerzési, felderítési információval, technikával segítették az ukránokat a támadásban - az ukrán katonáknak szerintük ezekben az esetekben csak a gombot kellett megnyomniuk a támadás elindításához.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG