2p

Az ukrán elnök hétfőn rendeletet adott ki, amelynek értelmében Ukrajnában, a nyugati országokhoz hasonlóan, május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni az eddigi győzelem napja helyett.

Volodimir Zelenszkij kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelem napját a jövőben május 8-án ünnepeljék.

„Visszaadunk államunknak egy őszinte, ideológiai hatásoktól mentes történelmet. A világ legtöbb nemzete a nácik feletti győzelem nagyságára május 8-án emlékezik”

– hangoztatta az ukrán elnök a Telegramon közzétett videóban.

Tovább erősítve Ukrajna szakítását a szovjet múlttal, Zelenszkij közölte, hogy törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely május 8-át hivatalosan is az emlékezés és a győzelem napjává teszi, míg május kilencedike – amikor Oroszország a győzelem napját ünnepli – ezentúl Európa-nap lesz.

„Ma aláírtam az erre vonatkozó rendeletet, és holnaptól, május 9-től minden évben megemlékezünk történelmi egységünkről – minden európai egységéről, akik elpusztították a nácizmust, és legyőzik a rasszizmust” – mondta.

A rendeletet már alá is írta Volodimir Zelenszkij. Fotó: Depositphotos
A rendeletet már alá is írta Volodimir Zelenszkij. Fotó: Depositphotos

A Kijev fölött magasodó dombon a nemzethez szólva Zelenszkij kijelentette: „a régi gonosz” visszatért, ezúttal egy „modern Oroszország” képében, amely ugyanazt a célt követi, mint a nácik, „leigázást és pusztítást”, de nem fog sikerrel járni.

„Még nem tudjuk a győzelmünk időpontját, de azt tudjuk, hogy ez egész Ukrajna, egész Európa, az egész szabad világ ünnepe lesz”.

Oroszország számára május kilencedike az egyik legfontosabb nemzeti ünnep – a Szovjetunió által a náci Németország legyőzésében hozott hatalmas áldozatokra való emlékezés napja. Szovjet-Oroszország és Szovjet-Ukrajna óriási veszteségeket szenvedett a háborúban.

A náci Németország feltétel nélküli kapitulációja 1945. május 8-án 23 óra 01 perckor lépett életbe, ami Moszkvában már május 9-e volt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG