3p

A magyar kormány az EU-tagállamok közül egyedüliként vétózta meg az uniós nyilatkozatot a kiújult izraeli-palesztin összecsapások ügyében. Ezt tette ma szóvá Heiko Maas.

27-ből 26 tagország egyetértett abban, hogy most az a legfontosabb, hogy hallgassanak a fegyverek és ne legyen még több halálos áldozat. (…) Csak Magyarország látta ezt máshogy, bármilyen okból is

- mondta a német külügyminiszter a német közszolgálati televízió (ARD) szerda reggeli műsorában arra utalva, hogy  a magyar vétó akadályozta meg az uniós külügyminiszterek közös nyilatkozatát és ezáltal az egységes uniós állásfoglalást a konfliktus ügyében. 

Heiko Maas német külügyminiszter egy berlini sajtótájékoztatón 2021. április 27-én. EPA/Markus Schreiber
Heiko Maas német külügyminiszter egy berlini sajtótájékoztatón 2021. április 27-én. EPA/Markus Schreiber

Megfúrt közös álláspont

A vétó már csak azért is rosszul jön az EU-nak, mert Brüsszel és Németország is szeretne az eddiginél jelentősebb szerepet játszani a közel-keleti béke megteremtésében (erre utalt Heiko Maas is) – márpedig ez közös álláspont nélkül meglehetősen nehéz.             

A német közszolgálati híradó, a Tagesschau a vétóval összefüggésben emlékeztet arra, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is „nagyon szoros kapcsolatokat ápol” Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel.

Felidézik azt is, hogy nem ez az egyetlen téma, amelyben vita van a német és a magyar kormány között.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közleményében a többi közt azt írta:

Magyarország azért nem értett egyet az európai uniós nyilatkozat szövegével, mert a kormány szerint az súlyosan kiegyensúlyozatlan volt, és nem tükrözte a valós helyzetet.

Mit mond az EU?

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint az EU egyrészt elítélte a palesztin Hamász zsidó állam elleni rakétatámadásait. Borrell ugyanakkor – Izraelre is utalva – elfogadhatatlannak nevezte, hogy az elmúlt napokban túl sok civil áldozat volt.

Az önvédelemnek mindkét fél részéről arányosnak kell lennie, és tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot

- jelentette ki.

Az EU tűzszünetre és az erőszak azonnali felszámolására szólított fel az izraeliek és a palesztinok között, illetve a humanitárius hozzáférés biztosítását kérte a Gázai övezetben.

Borrell közölte azt is, hogy az uniós tagországok minisztereinek legtöbbje "határozottan támogatta", hogy Izrael ne költöztessen ki palesztin családokat a kelet-jeruzsálemi területről, aminek lehetősége kiváltotta a jelenlegi konfliktust.

Háttéranyagunkat, amelyben egy izraeli városban élő nő a rakétatámadásokról, N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértő pedig a konfliktus hátteréről beszél lapunknak, itt olvashatják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG