1p

A svéd kormányfő szerint egyre egyenesebb az út a ratifikáció felé. 

Magyar részről „erősnek tűnik az akarat” Svédország NATO-csatlakozásának véglegesítésére - jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn Varsóban, jelezve egyúttal, hogy budapesti látogatásra készül.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök egy korábbi képen. Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök egy korábbi képen. Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Budapestre megyek, az időpontot annak megerősítése után közöljük - válaszolta Kristersson Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten a svéd NATO-csatlakozást illető újságírói kérdésre. Elmondta: az elmúlt hetekben már többször egyeztetett a magyar miniszterelnökkel.

Úgy tűnik nekem, erős az akarat Svédország NATO-csatlakozási folyamatának véglegesítésére - fogalmazott. Már most várom a tervezett találkozót, hogy a véglegesítés megtörténjen

- tette hozzá Kristersson.

Gripenek?

Lapértesülések szerint a magyar-svéd egyeztetések alapján mindeközben egy nagy volumenű katonai és hadiipari szerződés van születőben. Az egyezség eredményeként új eszközök érkezhetnek a Magyar Honvédséghez és ez érintheti a Gripen vadászgépeket is. Részletek laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor cikkében. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 16:43
Nem félnek az áreséstől.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 15:19
Jelentősen növelhetik a kitermelést.
Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG