3p
A jegybank kamatdöntő ülése után az új magyar alapkamat 1,80 százalék lett a várakozásnak megfelelően. A hazai szakértők egyöntetűen az alapkamat 15 bázispontos csökkentését várták, semmi oka sem volt leállni a Monetáris Tanácsnak.

Nincs összhang

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a piaci vélekedésekkel összhangban 15 bázispontos kamatcsökkentést vár.

Hozzátette, hogy a monetáris politikai döntéshozók óvatosan, kiszámíthatóan csökkentik az alapkamat szintjét a piaci bizonytalanságok miatt.

Emlékeztetett arra, hogy az előző, a kamatcsökkentési ciklust megkezdő kamatdöntő ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint 10 bázispontos kamatcsökkentési javaslat is volt, vagyis vannak tanácstagok, akik tovább szeretnék lassítani a monetáris lazítást

Ez lesz az irány

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője emlékeztetett: Balog Ádám MNB-alelnök már nyilatkozott korábban arról, hogy a magyar alapkamatot is a lengyel szintre, vagyis 1,5 százalékra csökkenthetik.

A K&H szakértője azonban úgy véli, hogy a forint múlt hét végi gyengülése a monetáris tanácsot is óvatosabbá teheti. Németh Dávid szerint világos, hogy az MNB egy 305 és 310 forint között euró-árfolyammal lenne elégedett.

Külföldön is egyetértenek?

A JP Morgan közgazdászai hétfői prognózisukban hangsúlyozták, hogy egyelőre nem látják indokoltnak az 1,50-1,60 százalékos, júniusra elérendő MNB-kamatmélypontról szóló alapeseti előrejelzésük átértékelését, mivel az infláció és a gazdasági aktivitási adatok jórészt megfelelnek az MNB várakozásainak.

A ház szerint ugyanakkor megvan annak az esélye, hogy a forint tartós erősödése esetén az MNB a harmadik negyedévben is folytatja az enyhítési ciklust.

Ennél agresszívabb előrejelzést adtak a Royal Bank of Scotland elemzői, akik szerint az EKB mennyiségi enyhítési programjának hatásait is figyelembe véve az MNB-alapkamat akár jóval 1,50 százalék alá is csökkenhet az enyhítési ciklus végére.

A cég szakértőinek véleménye szerint a változatlanul erőteljesen dezinflációs globális környezetben az euró jelenlegi forintárfolyama nem egyeztethető össze a monetáris tanács azon céljával, hogy a teljes kosárra számolt magyarországi infláció visszaemelkedjen az MNB 3 százalékos központi célszintjére, annak ellenére sem, hogy az olajárak a legutóbbi időben emelkedtek.

Az RBS londoni elemzői szerint mindez erős alapot teremt ahhoz, hogy az MNB ebben a hónapban és májusban is 0,15 százalékpontos lépésekben folytassa a kamatcsökkentési ciklust. A ház szerint a monetáris tanács várhatóan júniusban, az új inflációs jelentés közzététele után vizsgálhatja felül a havi kamatcsökkentések ütemét, ha ez szükséges, és ebben a döntésben a forintárfolyamnak fontos szerepe lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG