3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyarországot is elérte a nemzetközi üzemanyagárrobbanás, ezért a kormány védett árat vezetett be mindkét üzemanyagtípus esetében – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány rendkívüli ülését követően. A Független Benzinkutak Szövetsége egészen mást javasolt, szerintük jelenleg még több a nyitott kérdés, mint a válasz. De vajon hogyan kerülhetők el az ellátási problémák?

A kormányfő elmondta, hogy a benzin esetében literenként 595 forint, a gázolajnál pedig literenként 615 forint az a maximális ár, ami fölé nem mehetnek a kiskereskedelmi árak. Emellett az állami kőolajkészleteket is felszabadítják.

A kormány a Barátság kőolajvezeték leállása miatt február 20-án már bejelentette, hogy „a hazai és régiós fogyasztók zavartalan üzemanyag-ellátása érdekében 250 ezer tonna kőolajat szabadít fel a biztonsági készletből. Az értékesítésre felajánlott mennyiség a teljes tartalék mintegy 40 százalékát teszi ki, visszapótlásáról legkésőbb augusztus végéig gondoskodni kell”. Ennek függvényében a teljes tartalék 625 ezer tonnának felel meg – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu.

A Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke a döntést követően a portálnak úgy reagált, hogy „olyan veszély nincs, hogy már holnap nem lesz elegendő üzemanyag, de ha nagyobb a fogyasztás, mint az utánpótlás, akkor hosszabb távon lehetnek problémák.” 

Gépész László hozzátette, hogy a legfrissebb információik szerint már 1400 olyan rendelés feküdt a Molnál, amit nem tudott teljesíteni. „Sok kisbenzinkúttól kaptunk olyan értesítést, hogy csúsznak a nagykereskedők a szállításokkal. Ezeknek az eseteknek a száma pedig folyamatosan növekszik” – fogalmazott. A szövetség logisztikai segítséget ajánlott a Molnak a nagyobb ellátási problémák elkerülése érdekében.

Gépész László azt is kijelentette, hogy amíg a nagykereskedelmi ár és a kiskereskedelmi ár ilyen szinten elválnak egymástól (a különbség literenként 60-70 forint is simán lehet), a töltőállomásoknak egyszerűen nem éri meg üzemanyagot beszerezniük. „Vagy kompenzációt vagy adóelengedést fognak kérni, vagy bezárnak. Senki sem fog veszteséggel üzemelni.”

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a részletszabályok miatt mindenképp meg kell várni a Magyar Közlönyben megjelenő rendeletet.

A teljes cikkből az is kiderül, hogy a védett árak helyett a Független Benzinkutak Szövetsége milyen intézkedést javasolt. De arra is választ kaphatnak, hogy milyen egyéb javaslatokkal élt még a szövetség az Energiaügyi Minisztérium felé, amik segíthetnek a feszült ellátási helyzet megoldásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb százmilliárdos csontváz esett Lázár János szekrényéből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 13:57
Százmilliárd forintos állami spórolásról számolt be a pénzügyminiszter vasárnap az M6-os autópálya koncessziós jogainak felülvizsgálatával kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Kapitány István bejelentkezett a gátról: így megy az építkezés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 13:36
Helyszíni szemlét tartott Kapitány István Pakson, hogy első kézből tájékozódjon a dunai fenékküszöb építésének aktuális állásáról. A politikus közösségi médiás bejegyzésében kiemelte: Magyarországon korábban még nem volt példa arra, hogy katonai helikopterekkel segítsék egy, az energiaellátás biztonságát szolgáló vízügyi műtárgy építését.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter „a vízen jár”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 10:55
Magyar Péter miniszterelnök a Duna közepén, a honvédség által helikopterrel beemelt egyik 2 tonnás betonkockán fotózkodott.
Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG